Az elmúlt időszakban Einstein egy újabb tételének igaza bizonyosodott be. Az emberi hülyeség tényleg végtelen. Tombol a járvány, erre megjelennek azok az elmebetegek, akik szerint nincs is. Ha jól érzékelem, nagyjából három csoportba lehet osztani a vírustagadókat.
Az első a tényleg komplett hülye kategória. Ezek egyszerűen nem vesznek tudomást a vírusról, valami összeesküvésnek gondolják a járványt. Ha nem menne emberek életére a játék, ki is lehetne röhögni a szánalmas idiótákat. Mint amiképpen kiröhögjük a laposföldhívőket. Természetesen a normál esetekben is velejéig hülye világlátással rendelkezők és vírustagadók között nagy az átfedés. Egy pozitívuma van a tagadásuknak, ők a legesélyesebbek a hétköznapi Darwin-díjra, így remélhetőleg nem örökítik tovább génjeiket.
A második csoportot a hülyékre egzisztenciát alapozó sötét gazemberek jelentik. Ők egy percig nem hisznek a vírustagadóknak, viszont könnyen tudnak nagy pénzt keresni a hülyék tovább hülyítésével. Persze ezeknek is megvannak a békeidős pandantjaik, a különböző gyógyhatásúként reklámozott készítmények sámánjaiban, a matracárusokban, az agyhalott agykontrollosokban, a különböző vallásinak álcázott hókuszpókuszokban, ezoterikus ökörségekben stb. Ám ezek csak az egyén szintjén okoznak kárt, amely sajnálatos ugyan, de hát ugye senkinek sem tartanak pisztolyt a fejéhez. Ha viszont a folyamat társadalmi szintre jut, akkor vagy civil kezdeményezések vagy az államhatalom visszaszorítja őket a hülyeség még tolerálható szintjére. A mostani helyzetben talán nem lenne hiába való a vírustagadásban üzletet látókat egy picit bekasztlizni, a hülyeség propagálásából való bevételüket pedig az egészségügyre fordítani.
A harmadik csoport valójában kognitív disszonancia foglya. Tudják ők, hogy van vírus, és azt is, hogy veszélyes, de egyéni élethelyzetük rosszabbodásától való félelem miatt elutasítják a szembe nézést. Idetartoznak a munkájuk elveszítésétől rettegők, akik egzisztenciális félelemből tagadják, kisebbítik a vírus létét, hatását. Úgy gondolják, hogy mások életének megmentése túl nagy ár a személyüket ért hátrányért. Őket nehéz megnyugtatni, mert félelmük valós, és addig működik is, amíg maguk (személyesen vagy közvetlen környezetükben) meg nem tapasztalják a vírus veszélyességét. Azután már nem akkora a szájuk.
Feltehetjük a kérdést, hogy miért nem képes az emberek egy viszonylag számottevő csoportja belátni, hogy baj van, és most nem lehet eszetlenkedni? Azt hiszem, ennek két oka van. Az egyik a modern emberben keresendő, aki leszokott a valóság sokszor kemény látványáról. Csirkét ma már nem vágunk, mert az olyan undi, a csirkemell, comb a mélyhűtő pultban terem konyhakészen. Az emberi test viselkedése sem trendi, vannak, akik viszolyognak például saját gyermekük tisztába tevésétől, mert hát a szar az bizony büdös. Így aztán sikeresen eltávolítjuk magunktól az élet kevéssé cuki részét, egyszerűen nem nézünk szembe vele. Ez történik a járvány áldozataival is. A súlyos betegek bekerülnek a kórházba, szerencsés esetben kijönnek, rossz esetben meghalnak. De hogy miképp halnak meg, arról fogalmunk sincs. A középkorban mondjuk egy helyre pestis- vagy kolerajárvány idején az emberek - nem lévén kórház - napi szinten látták, hogy mivel jár a kór, hogyan szenvednek a betegek. Naná, hogy pánikoltak, és - a kor színvonalán - megtettek mindent az elkerüléséért. Ez a félelemérzet egyelőre mintha hiányozna egyesekből. Pedig ha átjönne nekik, hogy nem olyan vidám dolog napokig levegő után kapkodva fuldokolni, talán visszavennének az arcból.
A másik dolog, amit az emberek egy részét hamis biztonságérzetbe ringatja, az maga a vírus. A fent említett pestis vagy kolera (ezek egyébként bakteriális eredetűek) egyértelmű tüneteivel látszott a szkeptikusok számára is, ez a covid meg nem. Van, aki immunis rá, más észre sem veszi, ha átmegy rajta, a harmadik tüsszent kettőt, a negyedik kicsit megfázásos tünetet mutat, az ötödik (pecsét) pár nap alatt túl van rajta, a hatodik influenzásnak tűnik, a hetedik (te magad légy) küszködik vele keményen, nyolcadik (utas) a halál. Most hogy lehet komolyan venni egy olyan vírust, amely nem dögleszti meg a fél falu/város lakosságát, mint a régi szép idők járványai.
Ezek a válaszok a vírustagadók mentségei, amelyek mögé el lehet bújni, de a valóság szembe jön nekik is. És a magam részéről el is tudom fogadni őket, amíg a saját életükkel játszanak, hiszen mindenki úgy hal meg, ahogy akar. Ám amikor a vírustagadó hülyék mások egészségét, életét veszélyeztetik, abból elegem van.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek