Nemrég két rendőr levezett egy szülést a Blahán, amelyért kétszeres elismerés illeti őket. Először a helytállásukért, másodszor pedig azért, mert bebizonyították ország-világnak, hogy szükségtelen a szülészorvos, a szülésznő és a kórház, a rendőrség képes megoldani az ilyen bonyolult helyzeteket is. Ezek után ki meri vitatni, hogy az egészségügy jó kezekben lesz a Rendőrminisztériumban. Kicsit más lesz, mint amit eddig megszoktunk, de a fejlődés nem állítható meg. Aranka néni csodálkozik majd, amikor Kovács XII őrmester rendel a Doktor úr helyett, mert látványát korábban az utcán járőrözve szokta meg, ám mit lehet tenni, ugye. Csodálkozása fokozódni fog, amikor az őrmester úr megméri a vérnyomását, és veszi is elő a sárga csekket a határérték túllépéséért. Ha a normál vérnyomás 120/80, akkor Aranka néni ne bravúroskodjon a maga 180/120-ával. A vércukormérést a gondos biztos úr kiterjeszti alkohol- és drogtesztre is, amelyből kiszámítható, hogy Ari néni tegnap nem vezethetett volna. Még egy bünti. Az egészségmegelőzési felvilágosítás pedig úgy zajlik, hogy Aranka néninek le kell feküdnie a padlóra, ahol Kovács XII körbe rajzolja, majd közli, hogy így jár, aki egészségtelen életmódot folytat. Drága Aranka egy harmincezer forintos bírsággal, bevont jogosítvánnyal, rettegve hagyja el az orvosi rendelőt ezzel csökkentve jövőben az indokolatlan orvos-beteg találkozások számát. Két hét alatt rend lesz, semmi kétség.
És mindez azért, mert a folyamatnak van egy látható vonulata és van egy nehezebben észrevehető. A látható mezőben a nemzet Viktora egy tök alkalmatlan magyarkodó svábra bízta az egészségügyet, a kultúrát, oktatást és még egy csomó mindent. Aki jellemtelen is, mert igazgatókat rúg ki utasítása be nem tartása miatt, melyet utólag pofátlanul letagad. Ezt a kevlár orcájú minisztert mégsem csapja el Viktor, hiszen akkor be kellene ismernie tévedését, és jól is jön neki ez a hiú majom, ezért inkább kiszervezi alóla a minisztériumot. Amelynek egy része már Palkovicshoz került, az egészségügyet pedig vigye egy darabon a Pintér. Közben Viktor a sváb jellem történelmi érdemeiről lamentál. És be kell látni, Viktornak igaza van, hiszen Incitatus szenátor érdemei is történelmiek, kétezer év óta hivatkoznak rá a históriában.
Pedig Viktor még csak az út elején jár, ma csupán külön bejáratú Incitatusából csinál minisztert, holnap kedvenc focilabdáját is kineveztetheti, és sor kerülhet imádott sonkájának miniszterré avanzsálására (bár amilyen kis önző azt megtartja magának). De nem értem ezt a sváb nemzet doktorát sem. Amennyire beleszeretett az ősmagyar történelembe, bizonyára sokat ábrándozott arról, hogy milyen hősi tetteket hajtott volna végre a honfoglalás korában. (Szerencsére nem tudja, hogy a kultúra is hozzátartozik, különben már ráfestette volna magát a Körképre, amint párducos Árpád oldalán hont foglal. A svábok mint nyolcadik törzs.) Amikor viszont cselekednie kell, kiderül, hogy alkalmatlan. Árpád seregében egy ilyen képességgel rendelkező a rabszolgák között csicskázhatott volna a küblik ürítésének nemes feladatával küszködve. Pocsék dolog lehet szembesülni a tükör előtt saját alkalmatlanságával, hát álmodik magáról egy hős eposzt ez a szerencsétlen, szánni való szellemi nyomorék.
Viktor pedig midőn sátorban ébredt, azt hitte régi fickóssága tért vissza, ám csupán pocakja képezte a sátorrudat. Sebaj, tévedését ebben az esetben sem látja be, rohan a rádióba bejelenteni az örömhírt, hiszen eddig úgy tudta: Az Úr adta, az Úr elvette. Anikó asszony nem sietett korrigálni, neki így is, úgy is egy gonddal kevesebb. A péntek reggeli ima közönsége áhítattal hallgatta a szerény önvallomást a biológiai csodáról, és alig várja a szájba áldozást. Igazán azonban Viktor akkor lenne macsós, ha elzavarná Incitatust, minisztériumát szétszedné úgy, hogy az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát valami vállalható - horribile dictu - hozzáértő káder vezetné. Ám ezt nem teszi, mert nagyon is jól jön a plebsnek szánt felszín ricsaja a valóság elfedésére. Hiszen amíg a nép és a szakma ennek az alkalmatlan pojácának a szappanoperájával van elfoglalva, addig sem veszik észre, amit Viktor tesz.
A felszín alatt ugyanis a fickós macsónak eszébe sem jut a kormányzati szempontból racionális megoldás, mert beelőzi egy fontosabb szempont. Mivel nem foglalkozik üzleti ügyekkel, nevezzük inkább másnak. Mondjuk, legyen "Az egészségügy magyar kézben való megtartásának" programja. Most is abban van ugyan, de az orvos bárók, a beszállító cégek nem jó magyarok, a Viktor tud jobb magyarokat. A járványhelyzet előtt megindult az egészségügy elleni kommunikációs, pénzügyi, és hatalmi felvonulás, amikor a lejárt és elismert tartozásokat nem akarta kifizetni a kormány. Ez a magatartás polgári demokráciákban megengedhetetlen. Az, hogy a jogos kifizetésekről a Belügyminisztériumban kelljen tárgyalni az adóhatóság jelenlétében, kicsit kuláküldözés jellegű, de hát kimondta, hogy ezek nem komcsik. A járvány átmenetileg betett a magyar egészségügy megteremtése című programnak, ám ami késik, az nem múlik.
Az egészségügy a jövő nagy üzlete - bár ezzel nem foglalkozunk -, aki piacot tud csinálni magának, hatalmasat kaszálhat. (Ha már a család turizmus üzletének kampó.) Különösen az elszegényedő emberekre lehet számítani, mert a gyógyulásra senki sem sajnálja a pénzt. A vékonyka nemzeti szpáhi réteg, és a soványodó középosztály magánbiztosítással próbál majd védekezni, a lecsúszottaknak ott lesz a hitel. Utazásra most egy darabig úgysem lehet felvenni, műtétre meg kell. Így lehet majd az egészségügy minden oldalán lehúzni a magyarokat. Az egyik oldalon a jó magyarok (család) kezében lévő biztosító beszedi a biztosítási díjat, a jó magyarok (család) kezében lévő bank adja a hitelt, a másik oldalon a jó magyarok (család) kezén lévő kórházak sok pénzért nyújtják a szolgáltatást, melyhez a jó magyarok (család) kezébe lévő vállalkozás beszállít a rendszerbe ("porod is neki szolgál"). Az egészségügyben dolgozók szakértelmükkel járulnak hozzá a nem üzlethez, akiket aprópénzért dolgoztatva megpróbálnak röghöz kötni. (Május elmúlt és hol a beígért ötszázezer?)
Ezt viszont nem lehet levezényelni piaci alapon, és ehhez kevés az alkalmatlan/jellemtelen Incitatus, ezért kellenek a rendőrök. Kovács XII őrmester rendelése csupán színes átmeneti folt lesz a magyar egészségügy szebb jövőbe vezető egén, amíg megregulázzák/betörik az orvostársadalmat és az egészségügyben dolgozókat. Majd megszokják. Miért is elégedetlenkedjünk hát? Így van ez jól a kilenc millió birka országában.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek