Néhány hete lehetett olvasni, hogy a 444 című portál - majd nyomában az Index - megszerezte az Országos Bírósági Hivatal belső anyagát, melyben komolyan ekézik a nagyszerű Viktor kormányát. Akit nem a gólya hozott, az nem feltételezi, hogy ezek a Soros pénzen kitartott, hazaáruló liberális sajtómunkások beépültek a Handó Stünci Művekbe, és életük kockáztatásával Stirlitzként hozzájutottak a legféltettebb dokumentumhoz. Akinek van egy csepp esze, az pontosan tudja, hogy Stünci volt szíves világgá kiáltani fájdalmát. A történetnek rengeteg tanulsága van, próbáljuk összeszedni őket.
Az első nem Stüncikéhez kötődik, hanem egy másik NER-huszárhoz, Patyi úrhoz. Patyi úr oszlopos tagja a NER-nek, fontos feladatokkal van megbízva, és ezek ellátásában élen jár, még ha nehezen is tud borotválkozni a lehányt tükre miatt. Egyszer aztán Patyi úr "Mit gondolt magába. Hahaha-hahaha, Mit gondolt magába." Azt gondolja magába, hogy lenne ő főbíró magyarok honába. Hahaha-hahaha, magyarok honába. Csak hát ez a pozi foglalt, mert Stüncike benne ücsörög. Ezért Patyi úr kifundálta, hogy legyen külön közigazgatási bíróság, és ennek lenne ő az elnöke. Maga az ötlet tehát a saját ambíció kielégítésén kívül semmire sem jó. Az első tanulság tehát, hogy nem tudható, Viktor miért tartotta józan eszét éppen valami pálinkás butykosban, amikor tovább engedte ezt a nyilvánvaló ökörséget. Ha Viktornak van egy csepp esze és mondjuk nem fantomokkal harcol, egyből átlátja, hogy Patyi úr javaslata kormányára nézve káros. Rossz a bíróknak, akiknek az új rend szerint vagy költözniük kell vagy kényszerűen pályát módosítani. Rossz a polgároknak, akiknek több száz kilométerre kell menniük igazuk érvényesítése érdekében. Előnye a változtatásnak tehát semmi, hátránya sok. Normális kormányfő az ilyen hülyeséget nem engedi át. A Viktor viszont felkarolta.
Ekkor jön a második tanulság a NER-huszároknak. Patyi úr - aki már látta magát az új szervezet élén - jól pofára lett ejtve. Szó nincs főbírói kinevezéséről, neki a NER azt üzeni, hogy szükség van még az ilyen nehezen borotválkozó senkiháziak szolgálatára. Marad, ahol van. Tehát a hülyegyerek kibrusztolt egy szupi állást másnak. Hahaha-hahaha.
A harmadik tanulság azt mutatja, hogy ha elindul egy kapitális ökörség, azt már nem lehet megállítani, öntörvényű módon temet maga alá mindent. És innét jön Stüncike. Stüncike, akinél alkalmatlanabb vezetőt nem hord hátán a magyar planéta, pedig erős a mezőny. Az egyszerű joghallgatótól a jó Viktorig - igen, bizony a Viktor is! - tisztában van a szomorú ténnyel. És az a közös a joghallgatóban és a Viktorban, hogy egyik sem tud tenni ez ellen semmit. A joghallgató azért, mert nincs ráhatása, a Viktor meg azért, meg jól kicseszett magával és bebetonozta Stüncikét. Pedig a Viktor is tudta, hogy Stüncike addig csinálta a kisebb kárt, amíg tárgyalóterme elzártságában őrjöngött békésen egyszerű munkaügyi bíróként. Viktor viszont az illúziók rabja, ezért hisz abban, hogy az alkalmatlan emberek kinevezése erősíti az iránta való lojalitást. Hiszen a kinevezett pontosan tudja, hogy szakmai alapon nulla, csak Viktor csodás kegyelme révén lett valaki, így a kegyúr iránt hűsége töretlen. Nem így Stünci, aki meg van győződve saját alkalmasságáról, és erre alapozva önállósította magát. Sokan mondják, hogy Stünci azzal tenné a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, ha orvosi kezelését jól dokumentálnák ezzel segítve az orvostudomány fejlődését. A bírói szervezet romokban, a belterjes bírói kar nap mint nap veszít a világ újdonságaival szembeni küzdelemben, a bírói ítéletek a társadalom számára érthetetlenek, a legegyszerűbb ügyek is évekig húzódnak. Stünci kinevezése óta romlott a bíróságok helyzete és az igazságszolgáltatás társadalmi megítélése. A bíróságok - és a bírói szervezet - annyira elnőiesedett, hogy egy jogszociológus akadémiai székfoglalót tarthatna: "A havi ciklusok hatása a magyar igazságszolgáltatásra" címmel. Itt lenne az ideje kirúgni őnaccságát. Csak nem lehet. Viktor bebetonozta.
A következő tanulság a Stünci árulása. A Kormány - felhasználva Patyi úr remekbe szabott ökörségét - nagyon finoman megpróbál javítani a helyzeten azzal, hogy a világtól elzárt, tök fejlődésképtelen bírói kart a közigazgatásban járatos, napi ügyekben sokkal gyakorlatiasabb szakemberekkel szeretné megtámogatni. Az újonnan létrejövő közigazgatási bíróságokba ezért több évtizedes tapasztalattal rendelkező tisztviselőket akarnak bírónak kineveztetni. Stünci ezt a nagyon óvatos törekvést hatalma elleni támadásnak élte meg, és készíttetett egy ellendokumentumot, amelyet aztán "véletlenül" megszereztek a Soros-bérencek. Ebben Stünci nem kevesebbet állít, mint azt, hogy jó Viktor kormánya veszélyezteti a bírói függetlenséget a Kormánynak parírozó tisztviselők kinevezésével. Stünci politikai érzéke annyira zseniális, mint vezetői képessége, hiszen a gaz Európai Unió éppen most csuklóztatja a lengyeleket hasonló okokból, így Viktornak bizonyára nagy szüksége van Stüncike nyílt színen hangoztatott véleményére. Csoda, hogy az ellenzéki pártok még nem csapták le a lasztit keverve egy kis kakaót Viktornak. Különösen a vörösök tudnának a tiszteletlen Brüsszelben kampányolni azzal, hogy veszélyben a magyar bírói függetlenség, hiszen ezt maga a patás Orbán által kinevezett OBH-elnök állítja. Viktor pedig megköszönhetné Stüncikének a jó időben való frappáns hátbatámadását.
Ezt a csatát - úgy néz ki - Stünci nyeri meg árulásával, hiszen Viktornak az EU-val a hátában nem áll érdekében még egy frontot nyitni. Maradnak az új bíróságokon a Stünci által személyesen kontraszelektált bírák. A polgárok meg utazhatnak többször száz kilométereket ahhoz, hogy valami alkalmatlan taláros évek múlva hozzon egy olyan ítéletet, amit nyolc perc alatt egy gyengeelméjű is meg tudna hozni.
A történet érdekes tanulsága, hogy magának a NER kedvezményezettjeinek is szüksége van arra a fránya liberális sajtószabadságra. Mert vegyük észre azt az apróságot, hogy Stünci ellenérveit nem a Magyar Idők nevű sajtóorgánumnak nevezett pártszócső alkalmazottainak sikerült megszereznie, hanem a Sorossal nevetőknek. Márpedig, ha a NER nagyhatalmúnak látszó kegyeltjei nem a hivatalos csatornákat használják álláspontjuk kifejtésére, akkor a Soros nevet a végén.
Hát, Viktor, ezt beszoptad, öreg, Mert az az utolsó tanulság, hogy kénytelen leszel jó pofát vágni Stünci árulásához akkor is, ha eleged van ebből a maga módján szép és okos asszonyból.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek