Úgy látom, szeretett Viktorom komoly helyezésre pályázik a "Hogyan igyunk el lehető legtöbb agysejtet a lehető legrövidebb idő alatt?" nemzetközi versenyen. Talán már előzi Junckert. Mi mással magyarázhatjuk a CEU elleni felesleges támadást?

A CEU kettős feladatot lát el. Ebből jól látható az oktatási rész. Persze ne gondoljon senki valami óriási teljesítményre, az oktatás üzlet. Apu, anyu boldogan fizet tizenkétezer dollárt azért, hogy vasággyal együtt ötven kilós kisfia valami egzotikus országban, alig hat év kemény tanulás után el tudja dönteni, hogy a férfi vagy a női mosdóba menjen be, ha rájön a szükség. A női szakasznak pedig ott van a gender oktatás. Erről a hülyeségről eszembe jut az a régi vicc, melyben az óvodás Marcika megmutatja a fütyijét Julikának azzal, hogy: "Bee, nekem van fütyim, neked meg nincs!" Mire Julika megmutatja a punciját és így szól: "Bee, ha én megnövök, ebbe annyi fütyit kapok, amennyit csak akarok!" A gender nevű marhaságot azoknak a magukat testileg csúnyának tartó vagy lelkileg zavarodott nőknek találták ki, akik nem képesek megvalósítani Julika programját, ezért péniszirigységükben bebeszélik maguknak, hogy a nemek között legalább társadalmi szempontból nincs különbség. Ha van olyan hülye, aki ezért fizet, kit érdekel. A Nemzet Rasija például egy olyan iskolába járt Svájcban, ahol felszolgálást tanítottak. No, azért nem így írták ki, különben nem menne a sok sznob, de a kurzus lényege az, hogy megtanítsák a jelentkezőket teríteni és felszolgálni anélkül, hogy az ujjuk belelógna a levesestányérba. Normális ember ezt megtanulja a nagymamájától, egy nem vagyonos miniszterelnök viszont rászán erre a stúdiumra húszmilliót leánya boldogságáért. Kinek mi köze hozzá, ha telik a vagyontalanságból. Tehát aki a CEU-t azért üldözi, mert ostobaságokat oktat, az igen hülye ember vala.

A CEU kevésbé látható része már bonyolultabb kérdés. Az USA hatvanegynéhány éves doktrínája a fellazítás politikája. A kétpólusú világrendben egyszerű volt a helyzet, a Gonosz Birodalmát és szatelit országait belülről kellett bomlasztani, mert bár kevésbé volt látványos, mint egy atombomba, viszont annak mellékhatásaival sem kellett számolni. Aki beszopta a szabadságról, demokráciáról szóló mesét és életét, szabadságát, egzisztenciáját kockáztatta a Birodalom bukásáért, az jól megszívta, mert azt elfelejtette a Szabad Európa elregélni, hogy az USA - néhány VIP-es brancsbélit leszámítva - képtelen megvédeni a lázongókat. Ez rengeteg egyéni tragédiát okozott, propagandacélra azonban fel lehetett használni, lám milyen gonoszok az oroszok. A hidegháború letűnt, az USA hatalmi politikája maradt, a fellazítás politikáját ki lehetett terjeszteni mindenkire, aki veszélyezteti az USA vezető pozícióját. Ezen ne háborogjunk, teljesen logikus hatalmi megoldás, bolondok lennének, ha nem tennék. Minden országot, amely potenciálisan veszélyt jelent az USA hatalmi helyzetére vagy annak egy szeletkéjére, erős kontroll alatt tartják. Például az EU-t. Nem elég, hogy amcsi támaszpontok mindenfelé - tulajdonképpen katonai megszállás - a vezetőket is folyamatosan lehallgatják. (Akik ezzel tisztában vannak és eltűrik.) Ha pedig valami ad hoc nem tetszik, akkor jön esetleg éppen a Soros. Hol a valutájukat rengeti meg, ilyenkor szokott előkerülni a görög válság, hol rászabadít néhány millió agysebészt az EU-ra jelentős orvos-munkanélküliséget okozva. Csak hogy érezzék az EU vezetői is a törődést, és ne lankadjanak, mondjuk az ukrán expanzió támogatásában. Soros tehát az amerikai világhatalmi politika egyik - talán fontos - szereplője. Az általa alapított és dominált egyetem ennek a sokszereplős és igen bonyolult játéknak a része. Ennek nem lehet nekiesni baltával, mint azt a mi Viktorunk együgyűen gondolja. Akkor sem, ha a szovjet tanácsadó elvtársak erre biztatják.

Viktor azt képzelte, hogy itt az alkalom, mert ha Trump utálja Sorost, akit Putyin úr nem különben rühell, akkor egyszerre szerezhet jó pontot Donaldnál és Vologyánál kiebrudalásával. Azt azonban nem súgta meg neki a felcsúti pálinka, hogy Donald akár mennyire is okádik Gyuri bácsitól, az amerikai hatalmi játszadozás szereplőjét egy pici ország miniszterelnököcskéje nem macerálhatja. Olyan ez, mint amikor két testvér összeverekszik és egy harmadik felbátorodván elkezdi ütni a kevésbé szimpatikusat. Erre a tesók összefogva jól megrugdossák a sutyerákot, mert egymást szabad ütniük, de más nem ütheti egyiket sem. Itt tart most a szokásos politikai melléfogását eltitkolni akaró Viktor és jót nevethetünk azon a folyamaton, ahogy néhány héten belül megmagyarázzák a harminc IQ-s békemenetelőiknek, hogy kegyesen mégis engedik a CEU-t tovább működni, mert hát a Gyuri bácsi is magyar ember és mi magyarok tartsunk össze.

Lehetett volna másképp is. Mert ne felejtsük el, hogy NATO-tagország lévén mi az USA szövetségesei vagyunk. Az ő fellazítási politikájuk a miénk is. Ezért talán nem mellékes, ha okosan idomulunk hozzá. Kellemes magyar orcánk redőit nyájasra rendezve, szemünkben a jövőbe vetett hit sugarával, érces hangon kijelentjük, hogy: Yes, sir! (Fog menni, korábban a Jah voll! és a Da! is ment.) Támogatjuk a CEU működését, amivel csak lehet. Egy dolog csak a mi elvárásunk: a Mester tanítványai Magyarországon nem bújnak elő a köpönyegből. Máshol végzett munkájukat viszont üdvözöljük. Közben pedig néhány magyar érdeknek megfelelő padavan is kiképeződne, mert hátha nekünk is van fellazítási politikánk egyes térségekben.

Az agysejtjeit rohamosan redukáló Viktor azonban a lehető legostobább döntést hozva Magyarországra haragította szövetségeseinket. Ezzel csak az az apró bibi, hogy a feleslegesen hergelő Magyarországból egyre több partner országnak lesz elege, és az a történelmi tapasztalat, hogyha elkezdik elégedetlenségüket kifejezni, akkor mi magyarok nagyon meg szoktuk szívni.