Sajnálatos módon ez a nyár nélkülözi az uborkaszezont. Az uborkaszezon elmaradásának egyik része érthető - Eb, olimpia -, a másik nem annyira remek. A kedves befogadottak ugyanis elkezdték mészárolni az őket befogadó európaiakat. Ebből a szempontból tök mindegy, hogy alig egy éve megjelent, magát 18-nak hazudó afgán(?) görény mészárol vagy évek óta Európában élő - látszólag sikeres asszimiláns - perzsa, tunéziai. (Ez utóbbiaknál hirtelen senki sem érti, hogy az "Olyan jó gyerek volt, pedig!" miért érzi egyszerre úgy, hogy akkor ő most kinyírna egy rakás európait.)

A magyar euró - tervezőasztalon. Ott is marad, még ha tetszetős is.

Szóval semmi sem indokolta, hogy Varga Mihály elkezdjen trollkodni a magyar euró bevezetésének közeli lehetőségével. Lehet, hogy valamiféle előre eltervezett - felminősítésre ácsingózó - kommunikációs naptárban szerepelt, hogy: "2016. július 15. körül miniszter úr bejelenti a magyar euró bevezetésének szándékát." Osztán, ha már ott volt a tervben, hát be kellett jelenteni: a bürokrácia már csak ilyen. Szóba jöhet még, hogy Miska legurított valami széles jó kedvet előidéző nedűt. Egyéb magyarázat nincs. 

Mert minek. Mindenki tudja, hogy nem lesz magyar euró. Ennek a ténynek legjobban Draghi örül, és meg is akadt a finom vajas croissantja a torkán, amikor a reggelijéhez olvasgatott sajtó szemléjében találkozott Misink agymenésével. Mert Draghi tudja, hogy ahova a magyarok az elmúlt századokban betették a lábukat, annak a kócerájnak meszeltek. Lám, mi lett az egykor irigyelt EU-val, vagy a régebben rettegett NATO-val. A nyolc éve meg nem oldott görög és az őszre lassan előbújó olasz bankválság kutyafüle lenne a magyar euró csatlakozáshoz képest. Aztán megnyugodott ő is, mivel észrevette, hogy Miska kijelentéséről szóló tájékoztató a sajtószemle "Kisszínesek" rovatában szerepel.

Az euró - mint project - eleve bukott dolog. Nem hiába magyar volt az egyik kitervelője. A csacsi közgazdászok egy része még mindig sikeresnek tartja, az értelmesebbje már korábban megmondta, hogy politikai unió nélküli pénzkibocsátás még semmikor sem működött a világtörténelemben. Ezt az érvet szokták aztán felkapni a nemzetállamokon túli politikai egység hívei a szorosabb - a nemzeti szuverenitást visszaszorításával járó - integráció mellett. Tehát először csinálunk egy baromi kockázatos pénz kibocsátást, aztán a kockázat csökkentése érdekében hozzápasszítjuk a valóságot. Ez az EU agytrösztjének szellemi színvonala. Az ám, de a rendszer akkor sem működne. Ennek pedig egyszerű oka van. 

Látható, hogy az euró a németeknek, a beneluxoknak, az osztrákoknak jött be. (Nem számítva a koszovói albánokat, nekik a legjobban.) A franciák, írek, tótok stb. vonatkozásában billeg a mérleg, a déli országok esetében pedig katasztrófa. A közgazdász rizsa szépen meg tudja magyarázni a folyamatot a termelékenység és egyéb okosságok felsorolásával, de az csak a felszín. A valós probléma a néplélekből fakad. Az euró bevezetése egy németnek nem járt nagy változással, csak Luther és Clara Schumann helyett meg kellett szokni valami építészeti rajzot. De egy délinek nem. Ők századokon át százezrekben és milliókban számoltak. Náluk az átváltási arány százasokban volt mérhető. Persze, hogy nem ment. Egyszerűen nem ismerték fel az új pénz értékét. Portugál barátaimtól kérdeztem még a bevezetés után nem sokkal, hogy ízlik az új pénz? Sóhajtoztak, hogy nem marad semmi hó végére. Korábban kb. nyolcszázezer forintnak megfelelő escudo volt a fizetésük. (A forint és az escudo nagyjából pariban szokott állni, az escudo egy hangyányit erősebben.) A váltás után sem lett kevesebb, de csak pár ezer euró volt a kezükben. Akik megszokták, hogy a taxisnak adnak mondjuk száz escudo borravalót, azok egyszerűen évekig nem értették, hogy az pár eurócent. Pénzből ennyit adni viszont megalázó. Hát adtak legalább öt eurót. Az egyéb cikkeknél meg fordítva. Csak ötszáz euró, hát akkor vegyünk a nagyinak is! - felkiáltással vásároltak eszetlenül. A gyorsan elfogyott fizetés hiányait pedig hitelből pótolta az egész társadalom. Alulról nézve tehát ezért volt kudarc az euró bevezetése minden olyan államban, ahol a pénzhez való kulturális szokások a nagy számok mentén alakultak.

Magyarország is ez a szegmens. Mi is tízezrekben, százezrekben számolunk. Egyszerűen nem menne évekig a néhány ezerben - nyugdíjak esetében például a néhány százban - való gondolkodás. Maradna a nyakló nélküli hitel, össztársadalmi eladósodás. Ki az a hülye, aki ezt politikai szinten bevállalja? Hát a Miska troll.

Igazán az úgynevezett szakújságírókon csodálkozom. A kormánypárti bérencek lelkendezésén nem, azok sík hülyék. De a komolyan vehetők is beleálltak valami szakmai vitafélébe. Minek, skacok? Csak annyit kellett volna leírni, hogy a Misi aranyos fiú, de a nyári trollkodásából elegünk van.