A dinnye számos jó tulajdonsága miatt az egyik legnépszerűbb gyümölcs. Hűsít, szomjat olt, vízhajtó hatású, a fogyókúrázók nagy barátja, és benne van a nyár, amelyet alig várunk a hideg, sötét téli estéken. Számomra van még egy jó tulajdonsága: mértékletességre tanít.

Sok évtizeddel ezelőtt egy messzi-messzi galaxisban - az átkos Kádár-korban - a nyár ugyanolyan gondot jelentett a szülőknek mint ma. A kulcsos gyerekek társadalmi problémaként voltak a kor okosainak kedvenc uborkaszezonra való témái. Csak ez a komoly társadalmi kihívás éppen a gyerekeket nem érdekelte. Én legalábbis nem emlékszem rá. A szülők reggel elindultak munkahelyükre, mi pedig már lent is voltunk az udvaron, és ment a közös játék (foci, lábtengó, fejelés, bújócska, kártyázás) estig.

Egyszer a galeri kalandvágyó frakciója úgy döntött, hogy a város környéki tóhoz mennek másnap pecázni. Holmi engedélyeket firtató kérdésekre persze nem tudtak volna jól felelni, ám edzettségük megfelelő alapot biztosított számukra ahhoz, hogy már a kérdést se tudja nekik feltenni a kíváncsiskodó halőr. A Blaireau-kezdemények egész napos szorgos ücsörgésük eredményeként fogtak néhány kisebb pontyot, keszeget, kárászt: a horgászegylet meg sem érezte hiányukat. Estefelé fáradtan, éhesen, szomjasan vánszorogtak hazafelé, midőn deus ex machina elébük toppant egy dinnyeföld. Ha már ott kínálgatta kincseit kalandorainknak, hát éltek vele. Csak éppen mértéktelenül. Feltörték a kiszemelt dinnyét és zabálták, aztán a következőt és így tovább. Ment volna a dinnyeföldi dínom-dánom a végtelenségig, ha a mulatozást meg nem zavarja a csősz. Vénséges vénember volt a csősz, manapság - a "kéthét alatt rend van" országában - biztosan nem merné megzavarni 4-5 tizenéves dáridóját, mert vagy szeretett dinnyeföldjén végezné vagy benne.  De mint mondottam, az egy másik galaxis volt, melyben a sihederek, ha tilosba tévedtek is, kispolgári neveltetésük okán pontosan tudták, hogy csínyt követnek el. Ezért elkezdtek futni. Innentől pedig burleszkbe hajlott a jelenet. A srácok futottak volna, a dinnye élettani hatásai ellenben kicsit maradásra bírták őket. Az idős csősz viszont nem tudott futni, botjára támaszkodva araszolgatott közben szórva átkait. A "Nagy dinnyeföldi menekülés" anno úgy nézett ki, hogy a fiúk szaladtak száz métert, aztán gatya le, trágyázás, csősz közelbe ér, gatya fel, futás újból száz métert. Ez így ment, amíg egy kukoricaföld menedékébe el nem tűntek az öregember szeme elől. Nem kellett volna ahhoz párizsi helyszínelőnek lenni, hogy felderítsék az elkövetőket, mert gyakorlatilag házuk kapujáig húzták a barna csíkot. A mohóbbak még másnap is küzdöttek a dinnye katzenjammer hatásaival. Mi, gyáva, retrográd otthonmaradók röhögve hallgattuk a megpróbáltatásról szóló beszámolókat, és egy életre megjegyeztük magunknak, hogy a dinnye mértékletesen fogyasztva jó.

Manapság nemcsak a tapasztalat és az életkor miatt vagyok mértékletes dinnyefogyasztó, hanem a kereskedelem rossz gyakorlata miatt is. Nem lékelik a dinnyéket már egy jó ideje, így tiszta lutri a dinnyevásárlás. És ezen a lutrin én sokszor veszítek. Többször vettem már úgy dinnyét, hogy felvágása után ki kellett dobnom az egészet. Mintha a ráfordított pénzt egyből a szemetesbe dobtam volna. Bosszantó. Ebből a szempontból mindegy, hogy multiban, magyarságára büszke bolthálózatban vagy út mellett veszi az ember gyereke a dinnyét, az eredmény sokszor ugyanaz: kuka. Mert a termelők, kereskedők könnyen hárítják a fogyasztóra vacak portékájuk kockázatát. Ők köszönik szépen, eladták az ehetetlen dinnyéjüket, Te meg fizess a semmiért. Pedig lenne mód e téren is fogyasztóvédelemre, a lékelés ismételt bevezetésével.

A messzi-messzi galaxisban még lékelték a dinnyét. A derék fogyasztó elszántan kopogtatva játszotta meg a hozzáértőt, miközben kinézte magának az ő szeretett dinnyécskéjét. A kiszemelt példányt átadta az árusnak, aki nagykésével, háromszög vagy négyszög alakú darabot vágott ki belőle. Persze a rutinos árus tudta, hogy melyik részén kell lékelni a dinnyét, hogy az a legszebb formáját mutassa, ám a rutinos vevő ezt megelőzendő megmutatta, hol kell lékelni. A vacak, színtelen, vizes, kásás, éretlen dinnye egyből megmutatta magát, jöhetett egy másik. Ha állagra, színre jónak mutatkozott a kiszemelt dinnye, következő lépés a kóstolás volt. Itt alakulhatott ki kisebb vita a felek között, mert ízlések és pofonok ugyebár, de az árusok egy dinnyénél még nem szoktak vitatkozni, a vevő választott másikat. Ha pedig a vevő élt vissza a lékelés lehetőségével, az árus egyszerűen elzavarta. Karikaturisták szerint az akadékoskodó vevő maga is lékelés áldozatául eshetett.

Legfeljebb ilyen szerény művészi alkotások készíthetők az ehetetlen dinnyéből kifejezve az árussal kapcsolatban érzett gondolatainkat

Ezt a jól működő ősi rendszert verték szét jól kitolva a fogyasztókkal. Állítólag egészségügyi okból. Hiszi a piszi! Majd pont a dinnyelékelés okoz egészségügyi problémát. A csudát! A dinnyelobbi hisztizte ki magának, mert lékelés nélkül egyszerűbb és olcsóbb eladni a dinnyét. A döntéshozók pedig - hülyeségből vagy jó pénzért - benyalták. Mi, fogyasztók ennek a döntésnek az árát fizetjük meg a rossz minőségű, ehetetlen dinnyék kényszervásárlásával. Mert ebben a rendszerben sem a termelő, sem a kereskedő nem érdekelt a jó minőségű dinnye termesztésében, hiszen a kiszolgáltatott fogyasztó úgyis megveszi, amit elébe raknak. Lőrinc nap után különösen nem árt óvatosnak lenni, hiszen barátunk már - a dinnyébe pisilés milliárdos közbeszerzésének győzteseként - elvégezte a műveletet.

Azt hiszem, sokaknak elege van abból a kiszolgáltatott helyzetből, amely a lékelés betiltása miatt a vevőkre hárítja az ehetetlen dinnye megvásárlásának kockázatát.