A bank- és brókerbotrányok kapcsán csak kapkodja az ember a fejét. Ilyen tömeges mértékű lopássorozat nem mostanában ingatta meg a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat, de a tanulságok levonására - a szokásos látszatintézkedéseken túl - nem kerül sor. Az összefonódások, a "kéz kezet mos"-világ apró kompromisszumai miatt nem láthatók - és valószínűleg a jövőben sem lesznek láthatók - a botrányok felelősei. Próbáljunk hát fátylat lebbenteni, osszuk ki a felelősséget "mindenkinek ami jár, szegénynek a kunyhó, gazdagnak a vár" - alapon.

A botrányok fő felelősei a tolvajok, hívják Marcsikának, Csabikának, Isi bácsinak, akárkinek. Mert valahogy a nagy felelőskeresésben mintha elfelejtődne, hogy ezek az emberek lopták, sikkasztották, bokázták el a rájuk bízott pénzeket. Egyesek úgy próbálják beállítani ezeket a bűnözőket, mint megtévedt embereket, akik valóságos fátum hatása alatt hussantották el a pénzeket. A Csuda-crash nevű kóceráj vezető muksóinak ügyvédei például azt eszelték ki, hogy védenceik masszív alkoholisták, akik évekig azt sem tudták, hol voltak, milyen döntéseket hoztak. Tulajdonképpen folyamatos delírium tremens állapotában leledzettek szegény, szánnivaló vezérigazgatók és egyéb fejesek, mint Wagner úr - alias Zaturek Manfréd - aki akkor józanodott ki viharos gyorsasággal, midőn a hajón kiosztották az egyliteres szeszesital-fejadagot. Marcsika, Csabika stb. szintén mind-mind becsületes emberek, csak hát így alakult, nem tehetnek ők semmiről. A fenét, őket kellene villámgyorsan bíróság elé állítani, és teljes vagyonelkobzás mellett évtizedes szabadságvesztésre ítélni.

A felelősségtorta másik nagy szelete - különböző mértékben, de - a károsultaké, mert kettőn áll a vásár. Ez az az embertípus, aki magabiztos mosollyal kéri ki magának a figyelmeztetéseket, hogy a bukás után visítva követelje megmentését.  Hihetetlen, hogy az ember milyen ostoba tud lenni, ha pénzt lát. Akár adósi, akár befektetői oldalon. E tekintetben nincsenek társadalmi különbségek: az egyetemi tanár, MNB-elnök Bod Péter Ákos ugyanúgy vált devizahitelessé, mint a négy elemis ároktisztogató. A Postabank-botrány VIP listájáról kiderült, hogy néhány százalék kedvezményért - amely esetenként pár tíz- vagy százezer forintot jelentett csupán - jeles közéleti embereket lehetett megvenni. A '90-es évek botrányainak egyik tapasztalata - amely a karcagi esetben is tetten érhető -, hogy a feketegazdaság kedélyes maffiaszereplői is milyen ostoba tökök pénzügyekben. Akkoriban az olajszőkítésből megtollasodottak egy része akart a tőzsde császára lenni, pörgették is a BUX-ot úgy 10.000 pontig, aztán az orosz, indonéz válság hatására be lehetett költözni Solymárról a nyóckerbe. A takarékok - és részben a Hungária, Buda-Cash, Quaestor - csődje egy kicsit más káposzta, mert államilag felügyelt pénzügyi szereplőkről volt szó, így az oda befektetők részben bízhattak az MNB-ben. A piaci átlagtól jelentősen eltérő hozamok azonban gyanút ébresztethettek volna a józanul gondolkodókban. De józanság pénzügyekben?! Ugyan... A szokásos kincstári mantra a pénzügyi kultúra emeléséről nem ér semmit, üres duma. Az állítólagosan a magyar átlagnál magasabb pénzügyi kultúrával rendelkező angol, holland befektetők is gyönyörűen bukták magas hozamot ígérő megtakarításaikat az izlandi bankokban. A károsultak felelőssége is - hangsúlyozottan eltérő mértékben - megáll, mert kapzsi butaságukkal elősegítették saját kifosztásukat. Éppen ezért a társadalom többi tagjának rovására erkölcstelen a kártalanításuk.

Az állami szerveknek sem voltak a csúcson munkavégzésükben. Az igazságszolgáltatás szervei gyenge színvonalú munkájukkal - esetenként korruptságukkal - hozzájárulnak a pénzpiacba vetett bizalom aláásásához. Ma már közhely, hogy Bernie Madoffnak az amerikai igazságszolgáltatás pár hónap alatt kiosztott 150 év dutyit, ezzel elgondolkodtatva az ottani Tarsoly Csabákat az ár-érték arány kockázatáról. Nálunk a 2000-es évek elején sikkasztó befektetésiszövetkezet-vezetők ellen indult büntetőeljárások még csak most értek el másodfokig. Közben eltelt röpke tizenöt év. Milyen visszatartó ereje van egy húsz év múlva meghozott - az időmúlás miatt - szükségképpen enyhe döntésnek? A nyomozás sokszor el sem indul, mert a feljelentéseket a rendőrség azzal dobja vissza, hogy a vállalt határidő még nem járt le, annak végével lehet megállapítani az ígért hozam visszafizetésének elmaradását. A bűnözők köszönik szépen az ilyen rendőri döntéseket, és lopnak tovább. A magyar nyomozó- - és igazságügyi - szervek felelőtlen munkája bátorítólag hat a bűnözés ezen formáját választókra.

Az MNB felelősségének kérdésében kétlelkű vagyok. Azért nem tartom felelősnek az MNB-t, mert nem vette észre, hogy Marcsika mit művel a hátsó szobában. A titkos könyvelések felderítetlensége sem az MNB lelkén szárad, az MNB/PSZÁF eszköztára nem bűnüldözésre való. Ugyanakkor Matolcsy és Windisch urak felelőssége megáll. Matolcsyé egyrészt az alkalmatlan - bankot, brókercéget nem látott - Windisch kinevezésért, másrészt a pénz- és tőkepiaci kockázatok elhanyagolásáért. A felügyelésért felelős Matolcsynak tudnia kellett volna, hogyha a monetáris politikáért felelős Matolcsy csökkenti a kamatokat, akkor megjelennek a bankrendszeren kívüli csodákat ígérők. Csak hát Matolcsynak még életében nem kellett felelősséggel járó döntést hoznia, így most szembesül azzal, hogy milyen mértékben rombolta le az MNB reputációját hazai és nemzetközi szinten. Windisch felelőssége direktebb. Egy tízmilliós kft.-nek 70 milliárdos kötvénykibocsátást engedélyezni a dilettantizmus csúcsa, a bukások kezelése körüli csetlés-botlás a kabaréban elmegy, az MNB-nél nem. Ha Windisch magától nem veszi a kalapját, el kell bocsátani. Bár lehet, hogy már inkább ő is menne, mert úton-útfélen arról panaszkodik, milyen életveszélyes fenyegetéseket kap. Hát öreg: recipe ferrum! Mit gondolsz, miért kapod a milliós lóvédat? 

A politikai felelősség egyértelműen az öt éve kétharmados felelősséggel kormányzó Fideszé. Nincs kire mutogatni, a szabályrendszert ők alakították ki, a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ők bízták az MNB-re, a vezetőket ők nevezték ki. A felelősség elől való bujkálás, mellébeszélés, hazudozás szánalmas. Alapjaiban bukott meg, bizonyult ostobaságnak Viktor álma a hazai bankrendszerről. Hazai tulajdonú bankjaink a takarékoktól a regionális bankokon át a Széchenyi Bankig fejre álltak. A magyar brókercégek egy része ellopta ügyfelei pénzét. Kontrasztként a külföldi tulajdonban lévő bankoknál nem voltak botrányok.

Végül néhány szó a Quaestor-károsultak kártalanításáról, amely jól jelképezi a korrupt Fideszt. Senki nem kap kártalanítást, csak a Fidesz. Mert erős a gyanú, hogy a külügyinek álcázott pénzmozgás valójában Szijjártó és köre - esetleg Viktor - pénzmosásra átadott pénzének kimentése volt. A bedőlés nyilvánosságra kerülése előtt készpénzben való pénzfelvétel, Szijjártó, Orbán és a fél kormány hazudozásai, a külügyes ember öngyilkossága, valamint a Habony-művek eltussolási kísérlete legalábbis erre utal. A látszólagos Quaestor-károsult mentésre azért van szükség - hazudjon bármit Pinokkió Viktor -, mert egy normál csődeljárásban kiderülnének a csődbűntettnek minősülő stiklik. Inkább kifizettetik a 33.000 körüli károsultat a semmiről sem tehető bankokkal, brókerekkel, és azokon keresztül azok ügyfeleivel, csakhogy eltüntessék a nyomokat. Az pedig már hab a tortán, hogy a Quaestor-kötvények fiktív jellege miatt bárki lehet utólagosan Quaestor-károsult, akiben van annyi kurázsi, hogy régi Quaestor dolgozóval összejátszva elkészítsen egy Quaestor kötvényigazolásról szóló dokumentumot. A simlisek további milliárdokkal terhelhetik a kártalanítást fizetőket, mert számuk úgy nőhet, mint egykor a Partizánszövetségé. Köszönjük Viktor!

Ezek így együtt felelősek a magyar pénzügyi közvetítő rendszerbe vetett társadalmi bizalom megingásáért, de a következmények nélküli országban legfeljebb elegünk lehet, változni úgysem fog semmi.