Úgy vagyok én ezzel a Putyin látogatással, mint a saját lábán álló Tiborcz vej az anyósával: Tiborczékhoz Svájcba ellátogat Orbánné, akit a Tiborcz vej személyesen fogad: - Csókolom anyuka! Meddig tetszik maradni? - Amíg szívesen láttok. - mondja kedvesen Anikó. - Hát már egy kávét sem tetszik meginni? Szóval Putyin urat nem látom szívesen.

Mert mit kaptunk mi az oroszoktól? - kérdezhetjük a klasszikussá vált mondattal. Sok mindent, de jót soha. Először is az utóbbi 160 év szabadságharcait ők verték le: egyszer gebinben, egyszer a nemzetközi mit tudom én minek a nevében. Aztán - Jobbikos szív szakadj meg! - bőven benne voltak a trianoni katasztrófában. Az orosz ügynökök mindent megtettek azért, hogy az egységes Magyar Királyság ellen lázítsák a szláv testvériség nevében a tótokat, rácokat, vallási alapon az oláhokat. Amikor pedig katonailag meg voltak szorulva, csináltak egy kis forradalmi exportot Kohn Béla és bandája támogatásával, akiknek működését mint súlyosító tényezőt vették figyelembe ama hírhedt diktátum aláíratása során. Ezen kívül volt még egy kis malenkij robot, megerőszakolt nők százezrei, zabrálás. Kihagytam valamit? Akkor meg mi a rossebet akar ez a Gec község szülötte ettől a Putyin úrtól?

A rizsa a gázellátás biztosításáról szól, de ez hülyeség. Attól, hogy rendszeresen vásárolok a helyi kisboltban vagy a gonosz multi Tescoban, még nem járok össze a boltvezetővel. Ő eladja nekem a portékáját, én fizetek érte, és slussz.

Az az érzésem, másról van szó. A magyar történelemben ritka, elkeseredett pillanatokban előfordult, hogy az oroszokban látott kiutat az ország vezetője, ha csalódott a Nyugatban, az kitaszította, vagy nem tudta velük elfogadtatni magát, eszméjét. Rákóczi kínjában Nagy Péter cárnak ajánlotta fel a magyar koronát, Kossuth az utolsó napokban szintén orosz nagyherceg fejére tette volna Szent István koronáját. A második világháború végnapjaiban a teljesen szétesett magyar politikai "elit" valamiféle megállapodásban reménykedett a szovjettel. Megmosolyogtató, szánalmas próbálkozások voltak ezek. Mint most Viktor Mihályé, aki azt hiszi, hogy kipávatáncolhat az atlanti szövetségből, mert ott kitellett a becsülete. Ennek a folyamatnak az elismeréseként pedig a nagy Putyin is leereszkedik hű oráljobbágyához: költséget és fáradságot nem kímélve Magyarországra látogat.

Sanszos azonban Putyin úr Magyarországra jövetele. Nem csak azért mert az Elegemvan blog - mely nagyobb befolyással rendelkezik a világ folyamataira mint a Bilderberg-csoport - helyteleníti, hanem azért, mert Oroszország lassan egyre beljebb sodródik az ukrán háborúba. Márpedig ilyen szituációban csak egészen hülye magyar hadvezérek - Török Bálint, Maléter Pál - szoktak elsétálni az ellenséghez tárgyalgatni, egy világbirodalom ura ennyire nem zokni. Ráadásul az egyik lehetséges útvonal éppen Ukrajna felett vezetne, akik ki nem hagynák a lehetőséget, a maláj gépen már úgy is gyakoroltak. A lengyel légtér sem biztonságos pláne, hogy az egymás légterében lezuhant államfő kérdésében a ruszkik egy-nullra vezetnek. Lengyel testvéreink biztosan szeretnének egyenlíteni. Putyin úr jövetele tehát egy lakmuszpapír is, ha jön, a nyílt háború kicsit odébb van. Ha lemondja, napokon belül kitörhet. A Merkel-Hollande páros két lábbal való kirúgása a Kremlből az utóbbi a változatot erősíti.

Viktor Mihály politikai sorsa tekintetében is jelzésértékű lesz Putyin úr döntése. Viktor Mihály már csak bele kapaszkodhat, a Merkel-találkozó megmutatta, hogy az atlanti szövetségesek leírták őt. A csapda tehát kész: ha kitör a nyílt háború Oroszország és Ukrajna között, akkor Viktor Mihály gyorsan repül, mint azt egy éve megírtuk.

Ha az oroszok még eltötyögnek egy kicsit, és a nyílt konfliktus helyett "szabadságos" katonákon keresztül nyomják le az ukránokat, lassabban, ellenőrzöttebben megy a jó Viktor Mihály. Akiért nem kár. Az oroszokat bő 25 évvel ezelőtt hazazavaró Viktor szerethető ember és politikus volt, az ország értékesebb fele tűzbe ment volna érte. A ma Viktor Mihálya egy szánalmas, mindenkit letaposó, korrupt kormányt üzemeltető, új arisztokráciát építő, ruszkikba kapaszkodó nímand.

Viktor Mihály követi végjátékában nagynevű elődeit, és az oroszokhoz próbál dörgölőzködni. Bárcsak további sorsukban is követné őket! Élvezettel olvasnám rodostói naplóját, turini leveleit, estorili emlékiratait, vagy - ha már annyira odáig van a ruszkikért - gorkiji önéletírását, de ebből a szánalomkupacból már elegem van.