Voltaire-nek úgy 250 éve volt a témában egy aranyköpése: "Ha egy (svájci) bankár kiugrik az ablakon, nyugodtan ugorjunk utána. Nekünk is hasznunk lesz a dologból." Erre most mit látunk? Nem egy bankár, hanem az egész svájci jegybank kiugrik az ablakon. A saját gondolatok hiánya miatt mirelit gondolatok felmelegítéséből éldegélő elemzők most találgatják az ugrás okát. Felszínt karcolgató magyarázataikat felesleges ismételgetni, koncentráljunk inkább a lényegre.

Nagyon úgy tűnik, hogy az euró az összeomlás pengeélén táncol. Az USA már az euró létrejöttét is bizalmatlansággal figyelte, de amíg megmaradt a ködös európai illúziók matricájának, nem volt érdekes. Az euró azonban geopolitikai, gazdasági okok miatt erősödésbe kezdett, és ezzel egyre inkább versenytársává vált a világpénz funkciót betöltő dollárnak. Azt meg melyik ovis szereti, ha másnak is lesz piros kamionja a csoportban? Ezért az "Akkor törjük össze a rivális kamiont!" gondolat jegyében elővették a kalapácsot. A válság kissé elodázta a folyamatot, de a hurkot már a görög válsággal az euró nyakára tették, a sámli kirúgása van már csak hátra. A tervezett - Kína gazdasági erősödésére választ adó - szabadkereskedelmi megállapodás létrehozásának is útjában van az euró, majd elszámolnak a felek dollárban. És hogy a dollár mennyit ér, azt nem az európaiak fogják megmondani. Tehát túl sok mostanában a negatív kilátás az euró körül, ezt érzékelte a svájci jegybank vezetése, melynek a rögzített árfolyam miatt azzal kellett szembenéznie, hogy nem sokára egy rakás színes papír foglalja a helyet trezorjaiban.

A folyamat csak annyira lesz gyors, amennyit lehet rajta keresni. Például a drága Draghi úr még kinyom párszáz milliárd eurócskát, azt zsebre lehet még tenni, és az összeomlás időpontja sem biztos, hogy mindenkit váratlanul fog érni. Aki azt jól megtippeli, vagyont keres, persze lesznek akiknek nem kell majd tippelgetniük. Mi lesz a kiváltó ok? Ki tudja? Talán egy érdekes Cameron-nyilatkozat, egy görög bejelentés a hitelezők hazazavarásáról, egy orosz tábornok látogatása tankhadosztályai élén az ősi kijevi ruszban, egy francia polgárháborús helyzet: bármelyik lehet.

A hatás-ellenhatás törvénye szerint természetesen lesznek akik meg akarják fordítani a folyamatot, kompromisszumot keresnek, próbálkoznak. Esetleg elérnek apróbb eredményeket, mert ahogy Yoda mester mondja: "A jövő mindig mozgásban van." De a lényegen nem tudnak változtatni.

Mi erre a bonyolult helyzetre a magyar kormány válasza? A szánalmas önünneplés. A jobboldalinak nevezett kormánypropagandisták a legalpáribb weyerizmust követik el. Még a '90-es évek elején történt, hogy a hazai ballibek komoly nyugati lapok cikkeivel zsarolgatták Antall József kormányát. Később derült ki, hogy a cikkek jelentős részét Csudapestről írogatta egy Weyer Béla nevű magyar(?) újságíró(?). De első látásra kétségtelenül jól festett a "mértékadó" európai lapokban megjelent cikk, amely alázgatta Antall kamikaze kormányát. Most pedig - láss csudát - "mértékadó" nyugati gazdasági hírportálok és újságok dicsérgetik Orbánt a devizaadósok időben való megmentése miatt. Aztán alaposabb olvasás után kiderül, hogy a "weyerizmus" jegyében a kormány baráti brokijai ökörködnek Viktor Mihály fényezésével. Ennyit a formáról.

A tartalom még rosszabb. Először is a devizaadósok nem lettek megmentve, csak lenyelettek velük egy nagyadag árfolyamveszteséget, cserébe kitolták a törlesztési időt. Az autó- és a szabad felhasználású hiteleknél ez sem történt meg. Kétségtelen, hogy a 256,5-ös CHF-árfolyam kedvezőbb mint a 320-as, de Superman nem így szokott megmenteni. A nagyobb gond, hogy a svájci frank - a kezdeti pánik irreális árfolyama után - pillanatok alatt beállt 320 forintos árfolyamra, amely mutatja a forint sebezhetőségét. Ez a lényeg, ezzel kellene foglalkozni akkor is, ha tudjuk, hogy a világgazdaság eseményeire kevés befolyásunk van. Az euró várható bedőlésére kellene készülnie a Kormánynak és az MNB-nek, (nem ártana óvatosan felkészíteni az ország lakosságát is), az öntömjénezést pedig be kellene fejezni.

Szóval ugranunk kellene a svájci bankárok után, ha nem akarunk rosszul járni. Ehelyett szokásos magyar virtussal elringatjuk magukat az öntömjénezés lágy hullámú tengerén, hogy aztán döbbenten ébredjünk a katasztrófa kellős közepén. Nekem ebből már egy picit elegem van.