Nem mennek jól az ország dolgai sem a nagyvilágban, sem idehaza. A nagy geopolitikai játszmában sikerült a magyar hagyományoknak megfelelően a vesztes oldalra állni a keleti nyitás nevű stratégiának köszönhetően. Úgy néz ki, az oroszok kezdik elveszíteni ezt a mérkőzést az embargónak, a tőkepiaci megingatásnak és a kőolajár zuhanásának köszönhetően. Ha külügyminiszterünk külpolitikai tudása is olyan mély lenne mint a kleptokráciai, észrevehette volna, hogy a Merkel-Putyin találkozó már az oroszok fegyverletételének feltételeiről szól. Ennek a megállapodásnak sokadik mellékleteként pedig Putyin úr lesz szíves a Magyarország felé kinyújtott kezét visszahúzni. A folyamat nem lesz gyors, lesz még adok-kapok bőven. Orbán ezen a téren katasztrofális vereséget szenvedett, mert összetévesztette a kereskedelmi kapcsolatokat a politikai rendszer iránti rajongással. A németek, az angolok és az amerikaiak természetesen kereskednek Oroszországgal, de attól még nem hadoválnak Putyin úr tekintélyuralmi rendszerének nagyszerűségéről. A magyar miniszterelnök ehhez a különbségtételhez nem rendelkezik megfelelő intelligenciával, amely hiányosság jól észrevehető volt a Juncker-ügyben is. Orbán teljesen feleslegesen rúgott bele Junckerbe, aki egyébként annak a pártcsaládnak volt a jelöltje, amelyhez a Fidesz is tartozik, és amely pártcsaládnak csak köszönhet.
Őszintén szólva nem értem mi szükség volt arra, hogy Orbán kísérletet tegyen Magyarország kiszakítására abból a szövetségi rendszerből, amelynek politikai, gazdasági, katonai védőhálója alatt biztonságban végignézhette volna ezt a geopolitikai csatározást. Ehelyett Orbán belerángatta az országot egy olyan konfliktusba, melynek megvívásához mi erőtlenek vagyunk, nem is a mi súlycsoportunkba játszák, és amely csak fájdalommal járhat a magyarok számára. Külpolitikailag tehát Orbán a NATO és európai szövetségeseink előtt lejáratta az országot, megbízhatatlan, az atlanti stratégiai érdekek elárulóiként tekintenek ránk.
Belföldön sem jobb a helyzet. A Fidesz mind a három választást megnyerte a magának fabrikált választási szisztémával, amely biztosította számára, hogy egyre kevesebb szavazattal egyre több hatalmat kapjon. De ezt sem tudja elegánsan csinálni, mert ahol nem nyert, ott jogi csűr-csavarral akarja ellehetetleníteni politikai ellenfelét. Még annyi arányérzékük sincs, hogy legalább a látszatra ügyeljenek, ne legyen olyan egyszínű az ország, mint Észak-Korea. Orbán azt tervezte, hogy a választások lezárultával nekiállhat kialakítani saját kis abszolutista Orbán-rendszerét. Már ez sem lett volna egyszerű, mert az Államreform 2-nek elnevezett megszorító csomag maga lesz az Armageddon a magyar társadalomnak, de Orbán úgy gondolta meglépi. A Szijjártó körül kirobbant korrupciós botrány - nincs az a hülye ebben az országban, aki elhiszi, hogy Szijjártó a több százmilliós vagyonát törvényesen kereste - azonban erkölcsileg kérdőjelezi meg az akárminek is hazudott megszorítást, mert nem lehet négy év "jobban teljesít" kormányzás után áldozatokat kérni az emberektől úgy, hogy közben mindenki tökéletesen tisztában van a Fidesz korrupt voltával.
Ebbe a bel- és külföldi kormányzati kudarcsorozatba csapódott bele az amerikaiak szerény megjegyzése arról, hogy egyelőre néhány Fideszhez közel álló személyt, kormányzati tisztviselőt korrupció miatt nem engednek be az Egyesült Államokba. Ez nagyon súlyos döntés, melyet még szövetséges országgal szemben nem alkalmaztak. Ráadásul ott ütötte meg Orbánt és kleptokráciáját, ahol legjobban fáj, hiszen nemzetközi szinten ország-világnak jelzi, hogy a magyar kormányzat és holdudvara a tolvajok tanyája. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Orbánt a diplomáciában kerülni fogják, mint az ebolást. Ha a protokoll szerint kezet kell fogni vele, utána partnerei látványosan megszámolják az ujjaikat. Az üzleti életben, ha magyarral ülnek le tárgyalni, a partner kedélyesen megjegyzi, hogy az aranyóráját otthon hagyta. Az osztrák boltokba pedig ismét kiteszik a: "Magyar, ne lopj!" táblát. Ezt kellett megérnünk, ezt a szégyent hozta ránk, magyarokra Orbán. Lehet hörögni, de köszönettel tartozunk amerikai barátainknak, mert ők megcselekedték azt, amit nekünk magyaroknak kellett volna: megbüntették az ország kifosztóinak egy részét. (És van ott még, ahonnan ez jött.) Persze elkezdett fecsegni a felszín, a kormányzati kommunikáció mellébeszél, de a hallgatag mélyben már valami mocorog.
Orbán felelőssége ugyanis ezért a vereségért elvitathatatlan. A kérdés az, hogy vele vagy nélküle tudunk visszatalálni szövetségeseinkhez és egykori önmagunkhoz. Orbán persze jó szokása szerint azt hiszi, hogy átverheti az amerikaiakat, ezért majd mond egy nagyívű beszédet október 23-án, amely tele lesz szabadságos frázisokkal, és küld Afganisztánba még két, '83-ban leselejtezett víztisztító berendezést ezzel bizonyítva hűségét a szövetségesekhez. Csak az amerikai és európai politikusok már átlátnak rajta mint az üvegen, és tetteket várnak.
Ezért 23-án a nagyívű beszédben fel kell mondani az oroszokkal kötött paksi egyezményt, köszönettel vissza kell utasítani hitelüket. A kormányzati rendszert pedig a bizalom helyreállítása érdekében át kell alakítani, a kleptokratákat el kell távolítani visszahozva a polgári demokratikus értékek iránt elkötelezett embereket. Szijjártót azonnal meneszteni kell, helyette Németh Zsoltot már e héten ki kell nevezni külügyminiszternek a kármentés érdekében. A Kormányba Orbán emberei helyett a Fideszhez köthető szakmailag, erkölcsileg elismert embereket kell behozni. Sürgősen ki kell nevezni továbbá az MNB élére Járait, a bankfelügyelet élére Szászt, az energiafelügyelet vezetőjének Kaderjákot, a Médiahatóság élére pedig egy szakmailag elismert, konszenzust kereső embert.
Ha ebben Orbán nem partner, mennie kell. És közben dúdolgassa Erdős Virág furcsán ütős versét: "... viszek egy csúnyán beszopott mesét, viszem a legesleges-legutolsó esélyt...", mert Orbán vitte a bankot, vitte a pálmát, elvitte minden igaz magyar ember álmát.
Lehet persze, hogy Orbán sem átalakítani, sem lemondani nem tud, mert már az oroszok is fogják. Ekkor elhúzódó politikai, gazdasági, pénzügyi megpróbáltatások várnak ránk, mert hazánk a különböző titkosszolgálatok harci terepe lesz. Ezt megelőzendő a Fidesz még vállalható vezetőinek el kell mozdítaniuk Orbánt, helyette Pokornit vagy a kormányzati tapasztalatokkal rendelkező Stumpf Istvánt kell miniszterelnökké választani. Ha ez sem megy, akkor valamiféle nemzeti egységkormány megalakításával jobboldali szakértő kormányt kell létrehozni.
Szövetségeseinktől pedig nagyfokú körültekintést kérünk. Sokan lesznek az atlantista damaszkuszi úton, de a legnagyobb hangú ex moszkovita baloldali kutyákból - hazudjanak bármit a hatalom elnyerése érdekében - nem lesz demokratikus szalonna.
A történelmi helyzetek kezelésében mindig van egy közös pont. Az adott helyzet szereplői nem ismerik fel időben a megfelelő döntés szükségességét, így aztán emelik a tétet haladva az eszkaláció felé. Amit ma könnyen meg lehet valósítani, az holnap már kevés lesz. Gyorsan kellene tehát cselekedni, amíg a magyarok rá nem döbbennek a helyzet komolyságára, mert ha elegük lesz, a végjáték csúnya fordulatot vehet.
Utolsó kommentek