Nem sokára itt van szeptember 17., az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének nyolcadik évfordulója, melyre a szereplők a jól bevált gyakorlatnak megfelelően fognak reagálni. A kormánypártiak tűzijátékkal egybekötött légi- és vízi parádéval ünneplik, a veretes mondatokat nyomják majd reggel, éjjel meg este aztán megunják, és hazamennek. A vörösöket ez a misztikus beszéd fűti azért, hogy visszaadja a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Szeretett Viktorom pedig titokban hálát ad a Jóistennek a beszédért, mert nélküle most kétszer bukott politikusként valószínűleg az EU egyik sóhivatalában tengődne kegyelemkenyéren címzetes seprűügyi előadóként.

Az őszödi beszéd meg nem értése és tudatos félremagyarázása ugyanakkor ma már csak arra alkalmas, hogy gátja legyen a választók és a politikusok közötti becsületes beszédnek, ezért legjobb lenne elfelejteni. Erről a rókáról már lehúzták az összes bőrt, a bűzlő tetemet ki kellene dobni, mert csak kárt okoz.

Egy gombnyomás - a felvevőegységen - megváltoztatta Magyarország történelmét

Az őszödi beszéd nem hazugság- és nem is igazságbeszéd, egy indulatos kirohanás csupán az MSZP által palira vett Gyurcsánytól. Nem szabad elvonatkoztatni a beszédet attól a lelki közegtől, amelyben elhangzott, és abban tényleg nem volt több mint elvtársak egymás közötti ordítozása. Gyurcsány 2006. május 25-én diadalt aratni ment Őszödre. Diadala abban rejlett, hogy másodszorra is sikerült levernie Viktort mint a sínszöget - igaz először egy Medgyessy nevű kesztyűbábján keresztül -, akinek reptetése a Fidesz éléről őszre várható volt. Gyurcsány azt hitte, ez a siker biztosít neki akkora reputációt, hogy végre az MSZP is elfogadja. Az MSZP-ben ugyanis Gyurcsányt nem kedvelték. A Piroska kétes körülmények között felkapaszkodott vejének tekintették, aki elhagyta őket '90-ben, és elment milliárdosnak. A politikába történő visszatérését bejelentő írásában azzal nyitott, hogy ugyan kinek van nagyobb ereje a párton belül, egy milliárdosnak vagy a politikából éldegélő politikusnak. (Vö.: Lázár tíz évvel későbbi kiszólásával: "Akinek nincs semmije, az annyit is ér.") Gyurcsány azt gondolta, hogy sikerre vitt pártja hálás lesz neki, és beállnak mögé, hadd kormányozhasson már egy kicsit jutalmul a maga elképzelése szerint. E helyett az történt, hogy másfél napig hallgatta a frakciótagok igényeit. Ez nagyjából eképpen képzelhető el: "Elvállalnám azt a miniszterséget, amelyről beszéltünk!" vagy "Miniszterelnök Úr, akkor bemennék a kormányodba államtitkárnak, megígérted!" vagy "Ferikém, azt az elkerülő utat, csak 23 milliárd!" vagy "Az a rektori cím, amiről a kampányban..., tudod!" vagy "A vejem rendes fiú, azt a regionális izét elvezetné!", és így tovább. Gyurcsány nem tudta eldönteni, hogy párttársai ennyire ravaszak vagy ennyire hülyék. Ő a kormányzásról akart beszélni, erre mindenki az Audikulcsokért jelentkezett. Döbbenten látta, hogy a realitásokról senkinek sincs fogalma, a siker rózsaszín ködében egymás sarkát tapossák a mézes bödönbe való belekanalazásért. Gyurcsány besokallt, és az MSZP frakció pofájába vágta, hogy kormányozni kellene, mert baj van, és belengette lemondását is.

És az Úr 2006. május 26-án délutánján Gyurcsány Ferenc fogoly volt, saját meggondolatlanságának foglya. És az Úr 2006. szeptember 17-én délutánján az ország is fogoly lett, a Gyurcsány-beszéd félremagyarázásának foglya. És az Úr 2006. szeptember 17-ének délutánján egy fogoly kiszabadult saját eljelentéktelenedésének fogságából: Orbán Viktor.

Ez a beszéd nyolc éve akadályozza, hogy a magyar emberek szembenézzenek az ország problémáival, a politikusok erre a beszédre hivatkozva nem mernek egyenesen beszélni a társadalmi gondokról. Persze az előzmények sem erősítették a szembenézést. A magyarok a politikát úri huncutságnak tartják, nem nagyon vállalják fel azt a felelősséget, hogy döntsenek saját sorsukról, a politikusok pedig kihasználták/ják ezt a mentalitást. Antall Józsefnek hiába könyörgött Csurka István, hogy a szabad választás után tárja fel az ország helyzetét, nevezze meg a felelősöket. Nem, Antall inkább hitt a paktum politikában, amely aztán néhány hónap alatt el is intézte az MDF-et. Pedig a híres pizsamás-interjú megmutatta, hogy az őszinte beszédnek lenne helye. Csak sajnos azóta sem próbálta meg senki a választókkal való tisztességes beszédet.

Ha igazságosak akarunk lenni, azt kell mondani, hogy a demokratikus berendezkedésűnek nevezett országokban is erős a visszalépés a választói kontroll kérdésében. A politikai elitek nem szeretik, ha beleszólnak kisded játékaikba, így ha kell, megerőszakolják választóikat. Gondoljunk például a görög, olasz választások befolyásolására, vagy arra, hogy egyes tagállamokban addig szavaztatták az EU-alkotmányt, amíg el nem fogadták, visszafelé viszont érdekes módon valahogy nincs lehetőség a népakarat kifejezésére.

Egyes országok gyakorlata azt mutatja viszont, hogy lenne jobb megoldás. Az izlandi politikai elitet a nemzetközi pénzvilág sikeresen félemlítette meg többször is annak érdekében, hogy a nemzetközi bankok által eltapsolt angol, holland betéteket az izlandi polgárokkal fizettessék vissza. A kiírt népszavazásokon az izlandi polgárok elküldték a fenébe a fenyegetőzőket, és neki lett igazuk: Izland azóta is fejlődik. A módszer bevált, az izlandiak ott ücsörögnek a gejzírjeik mellett a laptopjaikkal, és szavazgatnak, véleményt nyilvánítanak, a politikusok pedig végrehajtják a népakaratot. Svájcban hetente van népszavazás helyi és országos ügyekről, és polgáraik még olyan populista ügyekben is tudnak okosan dönteni, hogy korlátozzák-e a managerek fizetését. Nálunk ilyen nincs, sőt, ha egy falu nem akar szemétégetőt, akkor az újságok már előre leírják, hogy olyan kérdésben merészelnek dönteni, amelyhez nem értenek. Na de ők laknak ott, nem?

A magyarországi helyzet tehát addig sem volt jó, az őszödi beszéd még rosszabb állapotot teremtett. A tusványosi beszéd egyetlen, rejtett üzenete, hogy nagy baj van, de nem mondhatjuk meg. Lázár és Habony titokban az őszödi beszédet tanulmányozza, mert az akkori helyzethez döbbenetesen hasonló a mai szituáció, ám megpróbálják elkerülni annak a beszédnek a hibáját. Ez az év folyamatos választási év (országgyűlési, EP, önkormányzati) - amely önmagába hordozza a választóknak való hazudozás csúcsra járatását -, ezért sem lehet normális a kormányzás. A társadalmi gondok azonban nem ismernek választási évet, azokat meg kellene oldani. Viktor tehát pontosan ott van, ahol Gyurcsány volt 2006-ban: egy megnyert választás után be kellene vallani az igazat, de nem teheti politikai megsemmisülés nélkül, ezért keresi a kibúvót. Ehhez jön még az önkormányzati választások megnyerésének kényszere. Majd beledöglik tehát, de nem kormányoz, hazudnak reggel, éjjel meg este, az országot ugyanúgy csak az isteni gondviselés a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai - amiről nyilvánvalóan a választóknak nem kell tudniuk - tartják felszínen. Csakhogy - úgy látszik - nincs tovább. Az államadósság nő, a forint fejre állni készül, a költségvetés gyakorlatilag összeomlott, a jövő évi költségvetési terveket ugyanúgy rejtegetik, mint Gyurcsányék megszegve ezzel minden törvényi előírást stb. Ezek csak a napi gondok, és akkor még hol vagyunk az ország jövőjéről szóló vitáktól, a gyenge gazdaság felpörgetésének lehetőségeiről, az alul finanszírozott egészségügyről, a szociális rendszer terhelhetőségéről: a sor végtelen.

Persze lenne egy tisztességes út is: Elmondani az embereknek, hogy nehéz lesz, de nem nagyon van más választás, azért nincs, mert... ugye mindenki tudja a folytatást. Ez az út Viktor számára négyévnyi kétharmados kormányzás után nem járható. Ráadásul az intézményesített korrupció gyanújának mocsarába süllyedt kormánytól már el sem fogadnák a népek. Marad tehát olyan új hazugságok kitalálása, amelyre még nincs felkészülve a polgár, és a "nem megszorításokat" új szómágiával, jól felépített ellenségképpel - EU, multik, bankok stb. - fogják eladni. A kockázat az, hogy az egzisztenciális visszaesést meg szokták bosszulni a félázsiaiak.

Úgy szeretnék egyszer már egy olyan Magyarországot, ahol értelmesen meg lehet beszélni közös dolgainkat, de tudom, hogy amíg foglyai vagyunk saját hazugságainknak, nem fog menni, és ebből elegem van.