Vallásalapítók, próféták, nagy gondolkodók, világhíres írók, költők keresték/keresik a Teremtés célját és az emberi élet értelmét. Ha ők nem tudták megfejteni a titkot, én biztos nem fogom. Ám azt sejtem, hogy földi létünknek vannak csúcspontjai, amikor rövid időre választ kapunk ezekre az évezredes kérdésekre. Például akkor, amikor egy kerthelyiségben gesztenye/platán/hárs alatt békésen elücsörögve elköltünk egy finom ebédet/vacsorát jó emberekkel beszélgetve, miközben beszívjuk az orgona/akác/hárs kellemesen édes illatát. Ezekben a pillanatokban elénk tárul az isteni mű tökéletessége.

Talán ezt akarják másolni azok a szánalmas éttermi vállalkozók, akik az utcára kitelepülve ajánlgatják ilyen-olyan minőségű ételeiket. Döbbenten nézem, ahogy a nagykörút járdáján benzingőzben, az autóktól néhány méterre tömik a fejüket az általában kifejezetten jól öltözött népek. De nem jobb a helyzet a belváros más utcáiban sem. Értetlenül állok embertársaim azon döntése előtt, hogy a nyílt utcán, a kutyagumis járdára kipakolt asztaloknál egyenek. Mégis ki a felelős ezért a kulináris élvezetet megcsúfoló újbarbár szokásért?

Elsőként talán az önkormányzatokat lehet említeni, hiszen ők engedélyezik a kitelepüléseket. Az ideológia megvan hozzá: az önkormányzati bevételek növelése, bla-bla-bla. Persze eközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy 10-12 asztal az utcán az már 2 négyzetméter a felfújható lakóparkban, ahol a fújás nem levegővel, hanem a főniciaiak által feltalált eszközzel törénik. Meg aztán ha egy döntési jogköréhez képest látványosan alul fizetett jegyzőnek Magyarországon luxusnak számító cipőre szottyan kedve Önök szerint mit tesz? Lemond ábrándjáról, darócba járatja a családját, megalázó módon tarhál a rokonságtól vagy engedélyez 6-8 asztalt a járdára? Naugye. A polgár meg kerülgetheti a járda asztalait, székeit, a pincéreket, vendégeket, ha pedig autóval van, izgulhat, nehogy hátra dőljön a kedves vendég, mert kiesik az autója elé.

A második számú felelős az éttermi vállalkozó, aki valamelyik mediterrán országban látott valami hasonlót, nosza, akkor előre a profit maximalizálás úúút-ján. A konyha nem valami kiemelkedő, általában pizza, kebab, de van magyarosch is. Az ár és az étel közül inkább az ár marad emlékezetes.

A harmadik felelőse a rendszernek a kedves vendég. Képes ott ülni a város piszkában, fel sem fogva, hogy milyen szánalmas nyíltszíni táplálkozása. Elég csak délidőben sétálgatni a belvárosban, és megcsodálható a magyar "elit" színe-java, amint éppen zabál. Csoda, hogy még nem cuppantak rá a városnéző irodák. A múltkor egy ismert üzletasszony gyomrában látszott a reggelire látványosan elfogyasztott marék müzli és a tíz óra körül suttyomban lenyomott negyed kiló pilótakeksz, midőn a villája hegyére tűzött cupákot próbálta eltüntetni. Vicces látvány ám az is, amikor a közszeretetnek örvendő politikus szájából lóg ki a pizzafeltét sajtja mint tejfog húzásra előkészített zsinór. A fiatal jegybankárnak pedig sikerült pofazacskóját annyira megtömnie, hogy az télire bespájzoló mókusra emlékeztette a bámészkodókat.

Jobban belegondolva az utcán való evésnek valószínűleg nem az evészet a lényege, hanem a hiúság. Egyfelől a "megengedhetem magamnak" kifejezése a külvilág felé, másfelől a társadalmi esemény jellege. Ha valaki forgalmas helyen, látványosan táplálkozik annak - a belteljesség okán - híre megy. Egy bankár és egy államtitkár fél egykor kezdődő ebédjéről már egy órakor száguld az éterben a bennfentes infó, teret adva a kombinációknak. Hát nem izgi úgy ebédelni, hogy aki számít ebben a városban az már elemez, irigykedik? Ezért az érzésért még az asztaltól másfél méterre kedélyesen bűzlő Lexike és gazdija által hátrahagyott tereptárgy sem nagy ár. A fontos ember tehát azzal tudja leginkább hangsúlyozni fontosságát, hogy egy másik fontos emberrel a város szeme láttára ebédel, mert eközben - ez a közvélekedés - fontos dolgokat beszélnek meg.

A járdánelférés művészete

A polgármester, a jegyző, az étterem tulajdonos, valamint a "kivagyi" utcán zabáló járja táncát az Aranyborjú körül másolni próbálva a kerthelyiség vendégét körülölelő tökéletességet. Nekem, mint derék kispolgárnak ebből elegem van, de biztatok mindenkit, ha ostoba, puccos idiótákat akar látni nyíltszíni táplálkozás közben, dél körül sétálgasson a belvárosban, ingyen van és szórakoztató.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a McDonald's-ból
Elegem van az apás szülésből
Elegem van a rákos gyermekeknek szánt adóforintok elsíbolásából