Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke abban a pillanatban bukik meg, amelyben az orosz tankok átlépik Ukrajna határát. Furcsa a magyar belpolitika, és nem is igazságos Orbán Viktorral szemben, de aki akkora politikai hibát vét mint ő, annak mennie kell.

Az ukrán helyzet bonyolult, valószínűleg, akik elkezdték a folyamatot, maguk sem gondolták, hogy idejutnak, már túl nagy az ár. De az első világháború is úgy indult, hogy: "Mire a falevelek lehullanak, itthon lesznek a fiúk." Az Unió támogatásával is visszaéltek a puccsisták, nem hihető, hogy a kontraszelektált brüsszeli bürokraták fel merték volna borítani a status quot, neki mertek volna menni az orosz érdekeknek. Ráadásul mintha az amerikaiakat is kész tények elé állították volna, a helyzet élezése csak a puccsistáknak használ, egyébként senkinek sem jó. A demokratikus szabályok szerint Janukovics Ukrajna elnöke, Putyin pedig részben az orosz lakosság védelme, részben a törvényes elnök felkérésére avatkozik be a stabilitást értéknek tartó ukránok szimpátiáját is bírva. Csakhogy.

Magyarország tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, mely szövetségesi rendszertől nem lehet eltérni. Ennek a szövetségesi rendszernek pedig világosak az elvárásai a tagokkal szemben: fraternizálás Putyinnal nem megengedett. Orbán tehát komoly csapdába manőverezte magát, azt a politikai közösséget, amelyet vezet és sajnos, ami még ezeknél is nagyobb baj, Magyarországot. Igen, a paksi ügyről van szó, illetve az annak kapcsán kapott orosz hitelről.

Ha méltányosak akarunk lenni Orbánnal, nem lehet megkerülni azt a problémát, hogy az Unió politikusai ritka aljasul viselkedtek vele szemben a 2010-es választások után. Orbánnak választania kellett, hogy Brüsszelből irányítják-e az országot vagy a választók felhatalmazása szerint Budapestről. Orbán a brüsszeli, frankfurti nyomás ellensúlyozására kezdett bele a kockázatos keleti politikába, melytől az ország pénzügyi szuverenitásának megőrzését remélte, de ezzel fokozta a vele szembeni nyugati bizalmatlanságot. A választások közeledtével Orbán úgy érezhette, megingathatják a forintot, amelyen keresztül elveszítheti a választást, ezért gyors források után nézett. Japánból, Kínából nem sikerült beszerezni a pénzügyi stabilitáshoz szükséges forrásokat, maradt Oroszország. De az oroszok régi gyarmattartók, megkérték az árat Paks bővítési lehetőségének képében. Ez tovább növelte a bizalmatlanságot Nyugaton, mert ráadásul az energetika - azon belül is a nagyon forró krumpli atomenergia - körében kötelezte el Magyarországot hosszú időre Orbán az oroszoknak.

Az oroszbarátság - annak gyorsasága - Magyarország számára megalázó volta alaposan kikezdte Orbán tekintélyét belföldön is, a kézivezérelt sajtó alig tudja palástolni a felháborodást. A magyar furcsa nép, sok mindent eltűr, de ha megérzi vezetőjében a megalázkodást, azt nem bocsátja meg. Grósz Károly is akkor bukott igazán, amikor az aradi találkozóra menet elfogadta, hogy a románok átültessék Ceaușescu autójába. Orbán moszkvai megalázkodása beszédes volt a jobboldali tábornak is, de a lakájmédia egyelőre igyekszik elfedni a kudarcot.

A várható orosz támadással viszont Magyarország a szokásos két pogány közt helyzetbe kerül. Nyugati orientációját nem adhatja fel, de a friss pénz pórázának végét is erősen tartják az oroszok. Ráadásul az orosz előrenyomulás miatt Magyarország szomszédja valójában Oroszország lesz, ha pufferállamként látszólag valami krajna közénk áll is. (Ezért kár Kárpátalja visszatérésében reménykedni, az orosz doktrína szerint, ha bent vannak a Kárpát-medencében, uralni is tudják, kívülről meg nem.) Az oroszok kezéből falatozó, azzal gyakorlatilag határos Magyarország fokozottan veszélyes az Unió és a NATO számára, melyet nem fognak megengedni.

Mind a külpolitikai, mind a belpolitikai helyzet alapján Orbán menni fog, addig viszont próbálkozik. Lesz itt olyan felelős államférfi látszata, hogy csak. De a lényeg, hogy Orbán elrontotta Magyarország pozícióját, szövetségeseink megbízhatatlan partnerként tekintenek ránk, az ország lakossága pedig megalázottnak érzi magát: az oroszok csicskájának. Mindezt egy olyan embertől, aki eddig nyugatos elkötelezettséget hirdetett.

Sajnálom Orbánt, mert vitathatatlanul nagy formátumú politikus, és bizony a nagy formátumú politikusok tudnak kapitális hibákat elkövetni, melyet Orbán el is követett. Meg kellett volna értenie, hogy Kompországot nem lehet Kelet felé a nyugati parttól elrúgni, mert a kötelek ott tartják. Ha pedig elnyiszálja a köteleket, akkor Kompország nem Keleten fog kikötni, hanem sodródik, amely mindennél rosszabb.

Orbán: Silov elvtárs gyere vissza!

Aki élt a szovjet-orosz megszállás alatt, soha többé nem akar oda visszakerülni, mert lehet bírálni nyugati szövetségeseinket - meg is érdemlik -, de inkább ők mint az oroszok. Akkor is, ha a Hősök terén egy öregfiú a 25. évfordulón majd azt mondja: "Oroszok, gyertek vissza!" A Pa Dö-Dö pedig elénekli a Come back Szása című dalát.

Azt hiszem, sokaknak elege van abból a lehetőségből, hogy Magyarország Vengrija legyen és ezt a választásokon is ki fogják fejezni.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a Tescoból
Elegem van a heti bulvárújságokból
Elegem van a Darwindíj-várományosokból