Közeleg karácsony és ilyenkor mindenki a szeretet fontosságáról beszél, ír hozván a szokásos sztereotíp megközelítéseket. Pedig van egy másik nagyon fontos érzés, amely olyan, mint a levegővétel, a só vagy az egészség, melyek olyan természetesek, hogy csak hiányuk tűnik fel. Ez a bizalom.

Persze nem a vulgáris - a személyzetisek által használatos - bizalomról beszélek, melyet együttérzőnek látszóan szoktak a kirúgott számára előadni: "Ön iránt elfogyott a bizalom." És ilyenkor "Ön" visszakérdez: "Biztos, a kabátzsebet kiforgatták, a spájzba megnézték, hátha maradt még ott?" De nem: a személyzetis összeráncolt szeme egyértelmű, keresték ők mindenhol azt a fránya bizalmat, de mit csináljanak, ha egyszer nem találják, mert elfogyott? Nem, én nem erről a lebutított, süketelést helyettesítő bizalomról szeretnék írni, hanem a valódiról.

Összetett világunkban kénytelenek vagyunk megbízni egymásban, a bizalom az, mely valójában alapja az emberi együttműködésen alapuló civilizációnknak. Aki ezt nem hiszi, gondoljon bele abba, ha leszel egy szelet kenyeret, ki mindenkiben kell megbíznia. Először is a többi vásárlóban, hogy a kenyerét nem tapogatták össze piszkos kezeikkel, aztán az árufeltöltőben, aki ha tüsszentett, azt nem a kenyér irányában tette, hadd legyen egy kis íze annak a vekninek. Bízni kell az árukihordóban, hogy nem ejtette ki a kenyeret a kosárból, majd rugdosta a boltajtóig, mert a kezei foglaltak voltak felvenni. Bízni kell a pékben, hogy a kenyér valódi alapanyagokból készült, nem pedig valami vegyigyár melléktermékeként. Bízni kell a molnárban, hogy rendesen őrölt, és esetleg nem kevert némi feljavító adalékot a liszthez. Bízni kell a gazdában, hogy nem műtrágyázta agyon a búzát a nagyobb termés elérése és a költségesebb munka elbliccelése érdekében. Bízni kell a vetőmag előállítójában, eladójában, hogy nem ócska vetőmagot - netán GMO kategóriásat - termelt, adott el. Ennek a sok embernek a tisztességében, becsületességében, szakmai kvalitásában kell tehát megbíznunk, ha leszelünk egy szelet kenyeret, pedig az csak egy szelet kenyér. Bonyolultabb rendszerekben - tömegközlekedés, egészségügyi-, oktatási rendszer, hivatali ügyintézés stb. - többezer ember együttműködése iránt kell bizalommal lennünk.

A bizalom kenyere

A bizalommal sok féleképpen vissza lehet élni: szándékosan, hanyagságból, lelkiismeretlenségből, az odafigyelés hiányából stb., de közös jellemzője a visszaéléseknek, hogy a becsapott embernek mindig fájdalmat okoz. A magánszféra becsapatásai legfájdalmasabbak, mert azok élnek vissza bizalmunkkal, akikre legféltettebb titkainkat bíztuk vagy akik a legjobban ismernek minket.

A közösségi, társadalmi bizalommal való visszaélés azért fájdalmas, mert többé nem bízhatunk azokban az intézményekben, amelyek elvileg a mi érdekünkben működnek. Az interneten kommentelők hozzászólásaiból is látszik, hogy ezek az ügyek verik ki legjobban a biztosítékot az olvasóknál, hiszen a történetek velük is megtörténtek már vagy könnyen megtörténhetnek. Ha közösségi szinten csalatkoznunk kell bizalmunkban, védtelenekké és kiszolgáltatottakká válunk. Védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk a lelketlen orvosnál, ahol csak munkadarab az ember, a "megoldjuk okosba mentalitású" mester kontár munkájával szemben, a fáradt tanárok unalmas óráin, a pénzéhes vállalkozók (taxisofőrtől az építési vállalkozóig) nulla teljesítményéért kikövetelt ár megfizetésekor, a közjavának képviselete helyett inkább a saját zsebét tömő - a köz bizalmával visszaélő - hazug politikussal szemben. A bűncselekmény kategóriába eső bizalommal való visszaélést már ne is említsük... A védtelen és kiszolgáltatott polgár pedig dühöng, és dühében maga is a saját területén visszaél a rábízottak bizalmával. Ördögi kör ez, a fájdalomtól sújtott ember fájdalmat okoz annak, akinek ő tud fájdalmat okozni. Ráadásul ideológiát is talál hozzá, hiszen őt is becsapták, következmény nincs, ő miért ne csapjon be másokat? A más szemében fellelt szálka felment minket a saját szemünkben meglévő gerenda eltávolításának kötelezettsége alól.

Ha Illyés Gyula nem oly korban élt volna e földön, mikor az ember elaljasult, inkább írt volna verset a bizalomról, mint a zsarnokságról. Mert a bizalom korunkban éppúgy átsző minden emberi és közösségi viszonyt, mint a rettegés korának zsarnoksága, de azzal ellentétben pozitív, jó emberi érzés. Ezért hol bizalom van, ott bizalom van. Hol bizalom van: mindenki szem a láncban. De minden lánc olyan erős, mint leggyengébb szeme.

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." - írta József Attila. A magunk kis szférájának tisztessége adja a láncszem erejét. A tapasztalat pedig az, hogy azok a közösségek tudnak jól működni, melyet erős láncszemekből álló bizalmi lánc tart össze.

Mert ha a közösséget a bizalom tartja össze, nincs szükség a "két hét alatt rend lesz" hazugságára, egyszerűen kint lehet hagyni a biciklit az udvaron, nem kell a hipermarket számláit böngészni ellenőrizve a pénztárgép átállítását, nem kell bizonygatni a parkolóőrnek a rendkívüli helyzet miatti megállást, az orvos gyógyít, nem célozgat saját megélhetési nehézségeire, a hivatalban emberségesen intézik az ügyeket nem tologatva az aktát, sunyítva várva a baksist, és nem saját célra használják a rákos gyermekek segítésére szánt adófizetői forintokat...

Az Elegem van! blog a bizalommal való visszaéléseket is igyekszik bemutatni, de nem gondoljuk, hogy változni fog tőle a világ, mert nálunk nagyobb szellemi és fizikai hatalommal rendelkezőknek sem sikerült a világmegváltás. De ha csalatkoznunk kell ebbéli várakozásunkban, nem bánjuk.

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk minden Kedves Olvasónknak!