A büszke és erős ország miniszterelnöke Hanoiban bejelentette, hogy futja a magyaroknak a világ másik felén egy onkológiai központ felépítésére csekély hatvan millió euró értékben. Ez alig 19 milliárd forint mai árfolyamon: a bolondnak is megéri. És mit kapott a korszakos miniszterelnök a háládatlan népétől? Dicséretet? Elismerést? Egy frászt. Ezek a rohadt magyarok elkezdték durván ekézni őt. A Soros-bérenc söpredék egyenesen a mi Viktorunk édesanyját hozta összefüggésbe egy igen ősi mesterséggel. A fideszes derékhad döbbenten áll a jelenség előtt, nincs az a kokóbárban edződött éceszgéber, aki meg tudná magyarázni az okot ezeknek az elhajlóknak. A CÖF-menetelő IQ-rekord döntögetők sem tudják felfogni az emberi elme eme magasságát, műfogsoraik együtt kattognak agytekervényeikkel. Mit akarhat ezzel a Viktor? - kérdik maguktól. Én azonban veled vagyok Vi(ktor)etnám! Nem is gondolod mennyire értelek.

A magyarok nincsenek tisztában a saját valóságukkal, ezért irigykednek. Pedig menjenek el bármelyik magyar onkológiai központba és rájönnek, hogy igaza van Viktornak. Ma már - hála Viktor erős felhatalmazású kormányzásának - az orvosok száma meghaladja a betegekét. Ezért az orvosok nagy része tudományos munkát folytat, gondtalanul kávézgatva, az élet dolgairól való filozofálással tölti munkaidejét.  Az ápolók olyan jól fizetettek, hogy a ritkán hozzájuk forduló betegeket kérdezgetik, hogy jó vétel lenne-e egy Ford Kuga. Másra nincs is gondjuk. A műszerezettség már a XXII. századot idézi, és minden műszerből van bőven. Ezért egyre többen vannak, akik csupán szórakozásból, a munkából hazafelé baktatva befekszenek egy kis CT-, meg MR-vizsgálatra. Más konditerembe jár, ők meg így ütik el az elfolyó időt. Magyarország - éljen Viktor! - legyőzte a rákbetegségek minden formáját. Ma rákosnak lenni ebben az országban olyan mintha náthát kapna el az ember, egyszerűen, komplikációk nélkül gyorsan gyógyítható. Minden tökéletes tehát Magyarországon, lehet ezért bátran más országnak is ajándékozni.

Pláne, ha az az ország rászorul. Mint a gyenge és gyáva Vietnam. Látogasson el bárki Hanoiban az ottani Ke’kgo yo utcai onkológiába. Hát az a földi inferno. Túlterhelt orvosok küzdenek nap mint nap az élet oldalán a halál ellen. Sokszor maradnak alul a küzdelemben és nem az ő hibájukból. Az ápolók emberfeletti munkát végeznek mogyoróért, ezért sokan inkább elhagyják azt a gyenge és gyáva országot külföldön próbálva szerencsét. A betegeknek meg kész éhezők viadalát kell folytatniuk az orvoshoz jutásért. Aki előbb rohan a kinyíló ajtóhoz és tudja az adminisztrátor kezébe nyomni a papírját, az bejut, aki nem az nem. Darwin ezt látva alkotta meg evolúciós elméletét. De az orvos elé kerülés csak az első lépés, amely nem garancia semmire, mert a vizsgálathoz szükséges műszerekre hónapokat kell várni. És innét kettéválik az idő. Van a vietnami polgár egyre fogyó ideje és van a rák egyre gyorsuló ideje. Némi szerencsével és korrupcióval - ilyenek ezek a vietkongok - lehet gyorsítani a vizsgálatot, ezzel növelve az életben maradás esélyét. Aztán a kezelésekhez alig lehet hozzájutni ebben a fejletlen országban, sebészhez - ha szükséges - még nehezebben. Látják maguk önző magyarok, ilyen nehéz életben maradnia egy vietnaminak az ottani egészségügy fejletlensége miatt. És ezektől sajnálják az új onkológiai központot? Amikor nálunk - hála Viktornak - ez a kérdés már rég megoldódott.

Mindeközben Magyarországon Vietnamban

És mit fáj maguknak a Viktor, mi? Irigylik, hogy ilyen ravaszul mossa a pénzét távoli országokban? Ez a bajuk? Nem irigykedni kell a sikeres emberekre, hanem utánukcsinálni. Akkor majd Szingapúrban maguk is befektethetik mind a hétszáznegyvenezer forintnyi megtakarításukat. Mert Szingapúr tárt karokkal várja a befektetőket. Különösen a lipicai lovakat hozókat. Mert a lipicai ló az, amely feketének születik, és mire felnő, szép fehér paripa lesz belőle.  A kedves szingapúri befektetési bankárok - sok svájci banknak van ott fiókja - bármikor segítenek a fekete pacik fehérre mosásában.

Mondom én, hogy értem Viktor távol-keleti látogatásának valódi okát. És már talán Önök is. Rebegjünk el egy halk imát Viktorért és családjáért, hogy betegként megismerhessék a tökéletesen működő magyar onkológia hétköznapjait, amely ebben a büszke és erős országban csupa móka és kacagás. A magyar onkológia valóságát nem ismerő irigy óbégatókból viszont elegem van.