A focit mint játékot imádom, de a körülötte lévő körítés végtelen unalmas, előre kiszámítható, túlpörgetése inkább elriaszt az Eb nézésétől.

A kereskedelem vásári kikiáltói szereplése visszataszító. Kezdődik az egész hajcihő az Eb előtt egy évvel azzal, hogy hülye nyereményjátékokkal untatják az embereket. Vegyél sokat, légy szerencsés! Így esetleg nyerhetsz valami oco - az Eb-vel kínkeservesen kapcsolatba hozható - vacakot. Néha vannak jónak tűnő nyeremények, de abban sincs mindig köszönet. Egy nem túl tehetős ismerősöm nyert belépőjegyet valamelyik meccsre. Aztán választhatott, vagy hitelt vesz fel a franciaországi utazás tetemes költségére vagy hagyja bukni a zsugát. (Átpasszolni nem lehetett.) Naná, hogy költségbe verte magát. Még jövőre is fizeti a részletet. Jó perkálást, jó szurkolást!

A szurkolói gagyi relikviák - mez, sapka, sál (nyáron!), kereplő stb. - virítása a különböző bolthálózatokban jelentős visszatartó erő az érzelmi azonosulás megteremtéséhez. Az Eb-re hivatkozva 0%-os THM-re kínált tévé, hűtő, klíma és egyéb marhaságok már a hányinger kategória. Komolyan gondolhatja bárki is, hogy valaki azért veszi meg ezeket a szarokat, mert Eb van? Persze az emberi hülyeség a legjobb üzlet. Aztán a sörgyártók reklámoznak dögivel valamiféle összetartozás-tudatot építve a márka köré. Mert az igazi sportember a tévé előtt edz a krigli emelgetésével egyszerre hizlalva csüngő hasát és a sörgyártó cégek extraprofitját. Mindennek legalja a focistaképeket tartalmazó matrica. Nincs olyan hipermarket, amelynél ne osztogatnának csoda tudja milyen gyűjthető focis képeket. A gyerekeken keresztül való szülő kicseszés szép példája ez az ócska kereskedelmi fogás. A mappa ugyanis pénzbe kerül - meg a ritkább képek is. Én rutinosan hárítom a beetetési adományokat, van nekünk otthon szemét elég. Ezért általában felajánlom az utánam jövőnek. Aki vagy szintén zenész és visszautasítja a pompás lehetőséget vagy boldogan fogadja a potya szemetet. A legutóbbi felajánlásomat unottan vette tudomásul a Tescos pénztáros srác rámutatva a hegyekben álló, ám senkinek sem kellő kártyákra. Akkor meg minek előre megundorítani az embereket az Eb-től?  

A másik visszataszító produkció az induló. Bevallom, nem kísérem figyelemmel a korszakos művészet katartikus alkotását e körben, de biztos van valami induló. Mert szokott lenni. Általában szánalmas trash, amelyet természetesen néhány zenész kornyikál fel fahangú/lábú focistákkal kiegészülve. Öröm hallgatni. 

A nagy naphoz közelítve előjönnek a sikertelenség nyugdíjasotthonából az egykori volt focisták, "sikeredzők", és szakértenek. Nagyjából egy átlagos újságolvasó színvonalán. Korunk kávéházi Konrádjaiként osztogatják tanácsaikat olyanoknak, akinek nincs rá szükségük, hiszen ők az Eb-n való létükkel bizonyítják saját alkalmasságukat. Képzelem mennyire sajnálhatják, hogy az időt rabló felkészülés közben nem hallják Sebők "bundáskenyér" Vilmos elemzéseit. Nekünk, nézőknek azonban csúcsra járatva tolják azért, hogy csak a legelszántabbak üljenek a tévé elé.

Ha még nem fulladtunk bele a klisék totális unalmába, jöhet adrenalinpörgetőnek a terrorveszély. Igazán nagy hülyeségeket a terrorszakértőktől lehet hallani. Köszönjük meg nekik, legalább van egy kis szín a megszokott szürke világban. Kedvencem egy Georg Spöttle nevű biztonságpolitikai szakértő, aki csuklóból hozta a "hülye kérdésre hülye választ" igazságát. A köztévé droidja megkérdezte Spöttlét, hogy mit kell tenni egy szurkolónak, hogy elkerülje a terrortámadást. A mi kis Dzsordzsink erre azt bírta javallani, hogy kerülni kell a tömeget. Jó tanács, majd egyenként engedik be a nézőket, és mindenkinek külön lejátsszák a meccset. De a francia terrorelhárító sem százas. Mutogatják az idióták a körülzárt szurkolói placcokat, ahová - vigyorog büszkén a békazabáló - csak rendkívüli biztonsági intézkedések után engedik be a szurkolókat. Egy kiváló terrorista, akinek olyan alaptartozék az aknavető, mint nálunk a konyhában a nokedliszaggató, köszöni szépen, hogy összeterelnek neki párezer embert. Már csak céloznia kell.

Aztán elindul a verseny a szokásos unalmas első meccsel, ahol mindenki óvatos, nincs kedvük beleszaladni egy nagy pofonba, ezért általában 0:0 szokott lenni az eredmény. Ritkán gólzáporos 1:1. Az érdeklődés fenntartásáért szállítják az újszülötteknek szóló meséket a török/olasz/spanyol férjről, aki leszúrta/lelőtte feleségét, mert az nem engedte a meccset nézni. Aztán jönnek a pikáns storyk leginkább a dánok/hollandok/franciák képbe hozásával, akik vagy vihették feleségeiket, vagy alkalmi ledér hölgyekkel múlatták az időt két meccs között. Szokás rendezni még bugyuta szavzásokat a legszebb focista feleségről és a legszexisebb focistáról. Könyökünkön jön ki, nem igaz?

Alig várjuk már, hogy a mi fiaink is megmutassák Európának, hogy megértsék. Persze azért az lelombozó, hogy ha a tüdőnket kiköpjük a nagy szurkolással, reálisan akkor sem érünk vele semmit. A Custernek tulajdonított mondás szerint: "Az első az első, a második az senki." Mi pedig azon izgulhatunk, hogy a magyar válogatott 18. vagy 22. lesz-e a rangsorban. Mennyivel jobb egy német, angol, spanyol, olasz, francia szurkolónak, akik az elsőségért szurkolhatnak! Storck ravaszul nem is határozott meg elérendő célt, így bármi lesz, lehet a tisztes helytállásról, meg az utánpótlás-nevelés fontosságáról lamentálni, miközben felveszik a prémiumot. Az újságírók nagy része pedig a kedves Viktor iránti alázatból majd a magyar foci korszakváltásáról elmélkedik. A rebellisek rámutatnak a fociba ölt milliárdok feleslegességére. Az igazán nagy üzletet azonban az viszi el, aki Végh Antal reinkarnációként megírja a: Feltámaszt6atlan? című botránykönyvet. De ez is olyan unalmas már.

Lenne ezért egy korszakalkotó gondolatom unalmasság ellen. Olvastam, hogy a spanyolok két csapatra való világklasszist voltak kénytelenek otthon hagyni. Nekünk meg nincs egy sem. Nosza, Semjén Zsolti, ne ukrán/orosz maffiózók kapjanak magyar állampolgárságot, hanem adjuk meg a spanyol fakónak!  Akkor lenne végre olyan csapatunk, akikért érdemes szurkolni, mert Eb győztes aspiránsok.

Kellene már egy kis élet ebbe az Eb-be, mert a kiszámítható szürkeségéből elegem van.