És még egyszer az Aristo-Bakó Bea vitáról. A két szerző közötti purlparlé a bírói kar munkájának megítélésében bontakozik ki igazán. Aristo bírálja a "középkorú háziasszony bírók ítéletei"-t, Bakó Bea védelmébe veszi őket. Aristonak "nagyobb" igaza van, Bakó Bea empátiája viszont szimpatikus számomra. Döntsünk hát egy kis tabut olyasmikkel alant, melyet nyilvánosan nem szokás taglalni, a bírák viszont nagyon is tisztában vannak a gondokkal, és a bírói értekezleteket követő banketteken maguk is beszélnek róla - a negyedik pohár után.
De előbb egy általános problémáról: "a jogszolgáltatás-igazságszolgáltatás" vitáról. Megjegyzem, ez a polémia egzisztenciális okból került a magyar jogi gondolkodásba a '90-es évek elején. Egyik egyetemi oktató importálta a "jogszolgáltatási" elméletet Németországból ottani kutatása alkalmából. Nem belebonyolódva a részletekbe, a teória nyilvánvaló szamárság, a meghasonlott német életszemlélet pozitivista jogi mellékterméke. Mivel Nyugatról jött, azt hitték korszerű is. Nem is lett volna vele semmi gond, ha megmarad az egyetemi tanszék nagy ívű, ám senkit sem érdeklő lufihámozásai között. Csakhogy kiszabadult a jogtudományi közegből, mert az új világot nem értő komcsi bírói kar ideológiát talált benne ahhoz, hogy ne kelljen alapos munkát végeznie. Legfőképpen döntenie, mert eltűntek számukra a korábban jól megszokott igazodási pontok, új meg nem volt. Ha lehántjuk a maszlagot, ennyi csupán a "jogszolgáltatási" elmélet lényege, de kétségkívül jó mentsvár a lusta, döntésképtelen bírónak: tehát sokáig fennmarad, az igazság meg úgy is odaát van.
A bírói függetlenség kérdése a másik, alaposan félreértett kategória. Egy ügyvéd ismerősöm szerint a bírói függetlenség csak arra jó, hogy ne rúgják ki a bírót akkor se, ha más állásból már rég röpült volna. Szándékosan összetévesztik ugyanis a szakmai függetlenséget az igazgatási függetlenséggel. A bírói függetlenség szakmai függetlenség, a bírónak legjobb tudása szerint kell eljárnia, de a gyenge, színvonaltalan munkavégzés következményei alól nem mentesíthet. A gyakorlatban mégis ez történik. Ugyanakkor a bírói függetlenség a bírák számára is csapda, nincs előrelépés, nincs karrier. A fizetésük sem függ valójában sem az elvégzett munkától, sem annak minőségétől, így nincs motivációs erő. Csak akkor rúgják ki, ha halálra ítél valakit egy apasági perben, fizetését - ha esik, ha fúj - megkapja, karrierlehetőség alig: szomorú világ.
Mert a bírói pálya addig érdekes, amíg valakit ki nem neveznek bíróvá. A folyamat egy sajátos képzéssel kezdődik, amelynek egyediségébe még a résztvevők sem gondolnak bele. A jogi képzés ugyanis az egyetlen, amelynek nincs semmilyen előképe az addigi oktatásban. (Büfé-ruhatár szakokat természetesen nem számolom ide.) Aki például orvosnak tanul, az nem tesz mást, mint magasabb szintre emeli, elmélyíti az oktatási rendszerben már megszerzett ismereteit biológiából, kémiából, fizikából. Jogászoknál az egész addigi képzés nem számít, nincs mire építkezni. A jogtörténetet leszámítva egyik tárgy sem következik a gimnáziumban megtanultakból, a jogi egyetemen megtanulandó anyag nagyon eltér mindentől. Ez egy más tanulási módszert igényel, sok ismeretet kell elsajátítani rövid idő alatt. A külső szemlélő csak a magolásra gondol, és sokan vannak - első sorban hölgyekre jellemző -, akik ezt a módszert választják. Belőlük lesznek a jogi diplomával rendelkezők. Jogász viszont az lesz, aki gondolkodva, lényegre koncentrálva, tartalmilag érti meg az összefüggéseket. A másik sajátosság, hogy mindenki jogi egyetemről beszél, pedig annak teljes neve állam- és jogtudományi egyetem (kar). Ez az egyetlen képzési hely, ahol egyetemi szinten államtudományokat, államvezetést, államelméletet stb. oktatnak. Amikor tehát a nép egyszerű fiai sokallják a parlamenti képviselők, miniszteriális emberek között a jogászok arányát, az nagyjából arra a tényre vezethető vissza, hogy az állam leendő vezetőit ezeken az egyetemeken képzik. Szintén kevesen tudják, hogy a jogi stúdium tud kellően bohém is lenni, nagy költőink, íróink közül sokan hallgattak jogot vagy végeztek jogi egyetemet. Ráadásul a jogi diplomában alapfokon elég sok (kb. 10-11) egyéb ismeret is beletartozik a statisztikától a filozófián át a közgazdaságig. Csekély nézetem szerint a jogászképzés alapvetően nem rossz, persze egyetemenként eltérő színvonalú.
Aki az egyetem elvégzése után bírói ambíciókat dédelget, nincs könnyű helyzetben. Három évig fogalmazóként, kevés pénzért vegetál, aztán egy évig szakvizsgázik, és jönnek még a titkári pozícióban eltöltött agyzsugorító évek. Összesen már tanult és dolgozott 10-12 évet és akkor, talán kinevezik "átmeneti" bírónak. Ha szépen paríroz, véglegesítik. Mire bíró lesz 35-37 éves, és már kiégett. Aztán slussz, alig van szakmai továbblépés, kihalásos alapon esetleg lehet tanácsvezető bíró, vagy óriási szerencsével magasabb szinten (megyei törvényszék, ítélőtábla, Kúria) lehet bíró, de ennyi. Akiben van egy kis spiritusz, az igazgatási vonalon próbál meg magának karriert építeni, ám ez esetben van egy apró bibi: nem biztos, hogy a legjobb bíróból lesz a legjobb bírósági vezető. A bíróként eltöltött évek nem képesítenek vezetőként semmire. A vezetői pozícióra kandidáló semmit sem tud például költségvetés tervezésről, vezetői motiváció lehetőségeiről, humánpolitikai döntések meghozatalának fontosságáról, és az is lehet, hogy vezetői képességei sincsenek. Egyet tud csak: utálja már az ítélkezést, hát próbálkozik. De a többség ambíció nélkül, frusztráltan marad bíró, és birkózik 30-35 évig a soha véget nem érő kásaheggyel.
A bírói kar elnőiesedése szemet szúróan negatív tendencia. Handó Tünde pedig erre a folyamatra rátesz még egy lapáttal, mert elköveti azt az alapvető hibát, amelyet a női vezetők többsége: nőkkel veszi körül magát. Cinikusan azt mondhatjuk, hogyha egy tamponárus kaszálni akar, menjen be bármelyik bíróságra. És bizony, kedves Bakó Bea, bírónő nincsen, valaki vagy bíró vagy nő. Ki várja el egy a családi gondoktól gyötört hölgytől, akinek esetleg éppen a beteg gyermeke mellett lenne a helye - nem valamiféle férfi sovinizmusból, hanem, mert a gyermek érdeke úgy kívánja -, hogy felkészülten levezessen 3-4 tárgyalást? Ugyan. Csak a laikus nem veszi észre, ahogy a tárgyalásra való beszólítás közben lapozgatja át az aktát, különben azt sem tudná hol van. Persze az életkor előrehaladtával - ha nem csömörlenek meg - válhatnak belőlük igazi bírák is, de akkora már nem lesznek nők.
A bírói munka minőségének különösen nagy rombolója egy munkaszervezés szempontjából technikai lehetőség, az otthondolgozás. Eredetileg nem lenne ördögtől való, mert a felkészülés, a döntések írásba foglalása nem feltétlen igényli, hogy ez a munkafolyamat a bíróságon végződjék. Ezért kérelemre engedélyezni volt szokás egészen a közelmúltig, hogy a bíró csak az ún. bírói napján jelenjen meg munkahelyén a tárgyalás idején, a hét többi napján otthon végezhette munkáját. Csakhogy ez a lehetőség a rossz értelemben vett bírói függetlenséggel halálos mutációt hozott a munka minőségére nézve. Senki sem ellenőrizte, hogy valóban elvégzi-e a bíró otthon a feladatát, így az esetek döntő többségében maradt a tárgyalás előtti iratlapozgatásból való vegetálás. E téren van előre lépés, az otthondolgozás engedélyezése már nem automatikus.
A minőségi ítélkezés akadálya továbbá az informatikai lehetőségek kihasználatlansága. Egy ifjú bíró döbbenten mesélte, hogy idősebb bíráknál nincs számítógép, ha kapnak, akkor sem kapcsolják be, sőt van ahol a bíró letakarta. A 45 év feletti bíráknál sajnos általános jelenség e téren is a világtól való elmaradás, pedig az információkhoz való hozzáférés ismerete nagyban segítené munkájukat.
Különösen a vidéki bíróságokra jellemző még egy negatívum: a belterjesség. Férj-feleség-gyermek kombók özöne, amelynek megvannak a jól indokolható szociológiai okai, összességében mégsem tesz jót az igazságszolgáltatás rendszerének. Ez a helyzet férfi bírák számára viszont különösen kedvező, mert mire az egyetemi évek alatt elvett feleség "öregecskedővé" válik - és ezzel esetleg bíróvá érik - máris ott a második alom lehetőségére a huszonéves "fogi", aki csak úgy issza az érett kolléga bölcsességét.
Ez a magasan képzett, fáradt, önmagába fordult társaság küszködik évente sok százezer üggyel. Nincsenek könnyű helyzetben, ezért a negatívumok sorolása mellett igaza van Bakó Beának, megértéssel kell hozzájuk viszonyulni, egyszerűen azért, mert megérdemlik. Aki látni akarja őket, megteheti, a tárgyalások nyilvánosak, bárki beülhet. Higgyék el, rendkívül szórakoztató nézni a sok - vélt vagy valós igazába hülyült - perlekedőt, az "én ott se’ vóutam" vádlottat, a pénzéért való megdolgozást manírokkal helyettesítő ügyvédet, a kakofóniából alig valamit megértő bírót. És olcsóbb mint a mozi.
A Handó-féle reform azzal kecsegtetett, hogy lesz változás ebben a punnyadt világban, de a kezdeti lendület kifújt.
Kedves Aristo és Bakó Bea, Önöknek nagyon nagy az igazsága a jog világának megítéléséről szóló írásaikban, elegük is lehet, de sajnos az az érzésem, nem mennek vele semmire.
Utolsó kommentek