Az egész valamikor az emberiség hajnalán kezdődött, amikor egy reggel valamelyik emberhorda éppen vadászni indult. Ekkor az egyikük békésen kifejtette, hogy ő inkább itthon marad prütykölni a nőstényeket, viszont a zsákmányt hozzák eléje, és ő majd elosztja. Ha jól mérte fel a horda erőviszonyait, így is lett. Ha nem, akkor rövid bunkócsapások árán vagy megvédte álláspontját vagy ő lett a hatalmi eszmék első áldozata. De a szellem már kitüremkedett az ő palackjából, mert aki leütötte, otthon maradt prütykölni a nőstényeket, és elosztotta a zsákmányt. Igen ám, de ez állandó viszályt hozott a horda életébe, mindig volt jelentkező a prütykölésre és zsákmányosztásra. Egyszer az egyik otthon maradó ezt megunta, és megkérte a másik otthon maradót, aki folyamatos varázsgomba és erjedt bogyó fogyasztása miatt alkalmatlan volt a vadászatra, hogy találná már ki miért nem szabad vele bunkócsatát folytatni a horda tagjainak. A bogyófogyasztó megtáltosodott - innen az elnevezés - és kitalálta, hogy a prütykölő és osztó maga az isten, akivel nem lehet ám csak úgy bunyózni, mert a kihívó rövid úton repül a hordából. Ment is minden szépen, ahogy csillag megy az égen, de előfordult, hogy előre nem látható problémák léptek fel: aszály, szomszéd törzs erősebb stb., ekkor az istenségbe rövid agyonveréssel bele is lehetett bukni.

Ennek kivédésére jött a következő fokozat, mely szerint a hatalom birtokosa nem isten, de azért isten fia. Ha balhé volt, rá lehetett fogni a dühöngő faterra, aki nem a fiát, hanem a neki szót nem fogadó csürhét bünteti. Igaz néha kiütött a háborúság, ha a másik jelölt meg egy másik isten kölkének képzelte magát, de ilyenkor a főisten fia szokta megmutatni hol lakik az atyaisten. Ezzel a változattal elég jól elvoltak az egyiptomiak, sumérok stb. de a görögök beújították, hogy ők meg a nép nevében gyakorolják a hatalmat. Csakhogy a nép nevében sokkal nagyobb aljasságokat követtek el, így ez a módszer lekerült a napirendről, a rómaiak kb. 100 év polgárháborúskodás után visszatértek az én vagyok az isten/isten fia vagyok változathoz. A kereszténység megjelenésével a királyok egy kicsit gondban voltak, mert az isten és az isten fia pozíció már be volt töltve, így maradt az isten haverja vagyok (dei gratia) hatalomgyakorlási módszer. Ezzel el is voltak az európai népek az 1700-as évek végéig, mert amikor egy-egy itáliai vagy német város kollektíve megőrült és népre alapozott uralmat vezetett be, az mindig a város lakóinak egymás közötti kiirtásával járt.

A felvilágosodás újat hozott e téren, mert a személyi uralom helyébe az eszme nevében való uralkodást állította, melyből lett is kettő: a liberalizmus és a nacionalizmus. A XVIII. század végétől a XX. század elejéig e két eszme leváltotta Európában a személyi uralmon alapuló hatalomgyakorlási technikát. Igen ám, de ezen eszmék túlpörgetése még rosszabb helyzetet eredményezett. A liberálkapitalizmus megszülte saját tagadásának kozmopolita változataként a kommunizmust, nacionalista változataként pedig a fasizmust és a nemzeti szocializmust, melyek hatalomra kerülve egyben társadalmi kísérletként is funkcionáltak. Ezek a szörnyszülöttek aztán el is intézték Európát.

A tanulságot levonták, az új Európában már nem lehetnek ideológiák, az új társadalmi kísérletben a hatalom gyakorlás arc nélküli intézményekre és annak bürokráciájára támaszkodik. Miközben a Szovjetunió kódnevű kísérlet az 1970-es évekre tökéletesen megbukott, és már csak a kivezetése volt a feladat, addig szép lassan felépült egy másik kísérlet Európai Unió kódnéven. A keserű tapasztalatok miatt a mai Európának nincsenek ideológiái, mert az megoszt. Európának "értékei" vannak, ám az, hogy mi az érték, és az éppen mennyit ér, azt az aktuális értékbecslő mondja meg. Így lehet, hogy a demokrácia nevű érték szempontjából kétszer a választójogi szabályok betartásával 2/3-ot kapott Orbán Viktor diktátor, Ukrajnában egy puccsista kompánia a demokrácia letéteményese. Az intézményi alapú hatalomgyakorlás hihetetlenül hatékony a korábbiakhoz képest, mert egy uralkodó/diktátor esetén van valaki, aki ellen fel lehet lépni, eszme esetén van valami, amely ellen lehet másik eszmét állítani, a több tucat bizottságból és azok bürokratáiból álló hatalom viszont megfoghatatlan. Ez a megfoghatatlanság egészül ki a központból való pénzosztással, amely egzisztenciálisan tartja fogva a juttatottakat a földművestől az egyetemi tanáron át az euroszkeptikusokig.

A valós értékelvű embertől való félelem Európában olyan erős, hogy mindent, amely alkalmas az emberek közötti különbségtételre, üldöznek. Megoszt a nemzethez tartozás? Nosza, jöjjön a multikulti! Észreveszed a világoskék és a sötétkék közötti különbséget? Rasszista, náci vagy! Vallásos vagy? Le a kereszttel, kipával, burkával. Szexuális orientáció is megosztó? Jöjjön a szakállas nő, aztán a pedofilok, kecskék, de ne legyünk megosztóak! Megosztó a nemi szerep? Gyerünk, gender! A kísérlet eredményeként előáll a saját ezeréves kultúrájától megfosztott, kilúgozott, egzisztenciális félelemben tartott európai tömegember. Hasonlatosan a már létező amerikaihoz, akinek csak 3 identitásképzőt kell megtanulnia: az elnököt, a zászlót és a himnuszt. A szuperművelt amcsi esetleg hallott már az alkotmányról és a kongresszusról is, a többit elintézi a showbiz.

Vanek úr vagy Palpatine?

Az eszmék/ideológiák nélküli, bürokratikus intézményeken alapuló hatalomgyakorlási módszer hihetetlenül hatékony, ám annyira üres, hogy az már a demokrácia nevű "érték" látszatát is kétségbe vonja, kellenek a demokrácia Patyomkin díszletei. Így lett Van Rompuy Európa "elnöke", aki szegény kinézetre kiköpött Vanek úr, amint éppen elhagyja - a villanyoztatás elől - az elmegyógyintézetet. Európa "külügyminisztere" pedig lady Ashton, akit igazi angol szépségként csak azért nem tévesztek össze az epsomi derbyről szóló hírekben a lóval, mert rajta van kalap. Létrehozták (megerősítették) továbbá az Európai Parlamentet, a Patyomkin díszlet legimpozánsabb, legüresebb szócséplődéjét. Látszatra van valami csekély hatásköre, és lehet villogni azzal, hogy van olyan szerve az EU-nak, amelyet közvetlenül választanak, de a benne lévő politikusoknak nevezett alakok elborzasztanak mindenkit attól, hogy ebben a komédiában részt vegyenek. Nem véletlen, hogy a dánok már-már diktatúrákra emlékeztető reklámmal próbálnak "kedvet csinálni" a szavazáshoz. Mert Európa polgárai a lábukkal szavaznak ez ellen a díszdemokrácia ellen, így aztán Lukasenkónak több legitimitása van mint az EU bármelyik döntéshozójának. Persze az intézmények által való hatalomgyakorlás kísérleti telepének irányítói ezt jól tudják, de egy picit kínos.

Mi, magyarok sem látjuk ennek az egésznek a pozitívumait. Elég csak Bokros, Deutsch és Szegedi urak nevét megemlíteni ahhoz, hogy jó érzésű ember viszolyogjon ettől a trágyadombtól. Ugyan, kit képviseltek ezek az alakok az elmúlt öt évben a saját zsebükön kívül? Szanyi kapitány a Duty Free hálózat brüsszeli részlegéből ki sem jön, ha ott a legolcsóbb a whiskey. A pénz korrumpálásának hatásfoka jól mérhető az ún. euroszkeptikus pártokon, melyek dumaszinten tagadják az EU-t, de a suskáért azért kinyújtják a mancsukat. A Jobbik szép példája a mézesbödön előtt nemzeti rittyentőben való ácsingózásnak. Szájer legalább méltó válasz a szomszédok Dalfesztivál hackjére. Az Unión kívüli országok magyarjainak szerepeltetése a Fidesz listán az üres gesztus politika szimbóluma, mert van itthon is elég ingyenélő. Aki elmegy ezekre szavazni, az levitézlett hazai politikusok számára biztosít öt évig jól fizető kamuállást a Patyomkin cirkusz manézsában.

Azt hiszem Európa még nyomokban meglévő polgárainak ebből elege van, ezért nem mennek el választani, inkább sorsolják ki ezeket a "képviselőket" lottón.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a választókból
Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van a Fidesz plakátjából